Blogok és egyebek / stb. / :

Nyugger hétköznapok Fehérváron és Dunafalván.

Nos kérem nyakunkon a tél, annak minden hozadékával: fagy, hideg szél, hóviharok és közlekedési nehézségek, korai sötétség, hozzá vastagabb fűtésszámlák. Mit mondjak, mediterrán lelkem marhára utálja ezt az évszakot.
Tudom ez ma már nálam korfüggő, kiskoromban, diákkoromban szerettem korizni meg sízni. Most meg nem, pár éve a Kisbrekit kivittem a befagyott Velencei tóra korcsolyázni, fél órát bírt a bokám, addig tartott a lelkesedésem. A gyerek meg kiröhögött, kellett ez nekem?
Szóval, ha tehetném, mint a Maci Laci átaludnám a telet, elélnék a zsíromból márciusig, úgyis visszahíztam három kilót. A mostani lötyögésekneknek köszönhetően. Nem gáz, jövő nyáron egy hét alatt lenyomom a Dunán, kajak – kenu lapáttal.
Azért csorbult a büszkeségem, a bőrgatyám szíját egy lyukkal kijjebb kellett csatolnom.
Volt ennek egyéb oka is, kaptam egy felkérést, Sokac - Babfőző Látványszakács minőségemben: a Fehérvári Gombászok Baráti Köre, alakulásának 25. évfordulóját ünnepelte ez évben, megtiszteltek azzal, hogy az ünnepi eseményen 45 gombásztársnak főzzek köcsögbabot, a fehérvári Zöld Tanyán.
Naná hogy elvállaltam, egyrészt, mert született exhibicionista vagyok, másrészt meg imádok főzni, másokat etetni.
Kölcsön, visszakértem az egyik köcsögöt a sógiasszonytól, adta szívesen, mellé raktam a tűzrakó helyen az enyémet is, a repetát meg hozzáfőztem bográcsban. Nagy siker volt, ahogy vártam, ebben a megyében se láttak még ilyent. Háromnegyede, a csapatnak, vagy több, meg nem is hallott róla. Szabadtűzön, agyagedényben, csülkös babot főzni? Ez ám a világszenzáció. Pedig a bajor, csülkös – káposztás babommal, gerslivel megbolondítva, azzal még nem is találkoztak.
Megetettem a híveket, most csak az éteknek volt sikere, a Látványszakács ez alkalommal megúszta, hogy tajsiker legyen.
Kísért az emléke, amikor Füreden főztem a Tekergőknek, ugye mi a Kisbrekivel vidékről jöttünk, korán keltünk, elsőnek érkeztünk a Forddal. A Koloska völgyet akkorra már lezárták a rendezvényre, azért sikerült becsekkolni magunkat az akkor még aktív sajtóigazolványommal, ezt követően a tisztáson kipakoltunk.
A Tekergők még otthon tekeregtek, csak lassan szálingóztak. Egyesével. Ennek, az lett a következménye, minden Tekergővel egyenként, külön kellett innom a viszontlátás örömére. Voltak kéttucatnyian, meg még a debreceni Lala vendég is növelte a létszámot, délfelé meg beszaladtak a veszprémi természetjárók, társaink a vízi túráinkon. Nem kis létszámmal, gyalog jöttek a tikkadt vándorok Veszprémből, ilyenkor megint inni kő. Füreden meg nem isznak, vagy ritkán, búcsúban vizet. Nem illik, ott találták ki a szürkebarátot, szomszédban Csopakon meg a rizlinget, el is ástak volna az erdőben, ha megpróbálom.
Tessék kiszámítani, 1:47 pohár arányban elvéreztem, jó hogy ott volt a Kisbreki, hazavitte a Fordot, meg a félrészeg apukát.
Csak az a mentségem, a kaja ott is piszok jó lett, ezért legalább nem kellett pironkodnom.
A pasik, azok megértették az egyszeri üzemi baleset okát. Hű, de volt ott egy jó barát, történetesen nő az illető, aki azóta azt terjeszti belső körökben, hogy én egy masszív alkoholista, egy nagy piás vagyok, csak próbálom ügyesen titkolni.
Nem haragszom, tényleg lehet benne valami. Keith Floyd a BBC tévés világjáró szakácsa is csak úgy tudott főzni, ha közben végig tolta fejébe a szeszet. Ettől kapott ihletet, ettől lett igazán jópofa a műsora.
Sok bennünk a hasonlóság, én is látványszakácsként „ adom „ el magam, egyre többet, egyre több helyütt. Mint Floyd, gasztro blogot is írok, akkor most mit szégyenkezzek?!
Persze el kéne azon is gondolkodnom, ha ilyen jó barátaim vannak, igazából ellenségre nincs is szükségem.
Az ilyen barát nem jó elvtárs!
Na, ezt elmesélem, ettől lesz érthető. Közel voltam a negyvenhez, egyik éjjel vadul csönget a postás: tartalékos behívóparanccsal a kezében.
Beöltöztem hadiruhába, aztán bevonultam a várpalotai laktanyába. Másik kétezer, harcra kész sorstársammal. Tartalékos bevonulási gyakorlat, hátha nyakunkon a Bundeswehr. Az időben az volt az ellen.
Százasával bezsúfoltak bennünket a laktanya tantermeibe, faltól – falig felterítették matracokkal, ez lett négy napra a háborús hálókörlet. Fürdő nincs, naponta háromszor kaja, csajkában. Ötször sorakozó és létszámellenőrzés. Aztán semmi.
Négy napig vártunk, míg Zalából betántorgott az utolsó részeg tizedes. Vele kilett a létszám.
Ekkor buszokra szálltunk, közben azokat is bevonultatták a Volánoktól, és kivittek bennünket, a gyakorlatot záró parancs kihirdetési foglalkozásra. Díszszemlére, a bakonyi táborba.
Elkövették az a logisztikai hülyeséget, hogy a buszon kiosztották a személyi igazolványokat. Erre minden falusi, ahány falun átmentünk, a saját falujában – megnyomta a leszállásjelzőt a kocsma előtt, és bement inni. Ott is maradt, neki ezzel vége volt a háborúnak. A századparancsnok, járműparancsnok, aki szintén tartalékos volt, próbált ellenkezni, erre beígérték neki, hogy pofán verik, így a második faluban már rezignáltan tűrte hogy fogy a százada. Nagyobb ütemben, mint ha pergőtűzbe vezényelt volna bennünket.
Mire kiértünk a körletbe, alig maradtunk ezerszázan. A frissen borotvált, ápolt, vasalt egyenruhás, dezodorált Bundeswehr, amúgy az otthon maradt, akkorra annyira mosdatlan, borostás és büdös volt az egész banda, hogy még az ellenség is nagy ívben, undorodva elkerült bennünket.
Így is lehet, kérem háborút nyerni. Ezt még Szun Ce sem tudhatta, amikor megírta a „ Háború művészete c. tanulmányát, ie. ötszáz körül, abból kimaradt. Ez itt, amit most elmeséltem, ha úgy tetszik, hiánypótló értekezés a hadművészetek terén.
Feláll az értékelésre, a felsorakozott büdi harcosok elé, egy százhatvan centis kis mitugrász tábornok, látja a csonka hadseregét, és a következő dörgedelmet intézi felénk, akik nem tudtunk meglógni útközben: „ Elvtársak, ez egy hadi helyzet, de sokan az elvtársak közül elszöktek. Elvtársak, nem lehet így csinálni! Elvtársak, a szökött elvtársak nem elvtársak!
Na itt kezdtünk el vinnyogva, harsányan röhögni, mind az ezeregyszázan. A röhögés meg ekkora tömegben, akkora ragály, mint a középkorban a bubópestis, mindenki elkapja, letarol mindent és mindenkit. Macskajancsi tábornok megpróbált túlordítani bennünket, erre még jobban röhögött az ezred.
Így dúlva fúlva hazament a Hadügyminisztériumába, mi meg vigyorogva visszaszálltunk a buszokra, és mi is hazamentünk.
Ám jöjjünk vissza a mába, az igaz Barátok közé.
Egyik este kaptam egy telefont a Szigetről, Pölhe Pista bátyámtól, azt kérdezte, mi van velem, meg hogy mikor megyek már haza?
Mondtam, annyi minden történt, telefonon nem bírom elmondani, inkább holnapután lemegyek.
Volt más oka is az utazásnak, otthagytam, most első évben, először a napelem rendszeremet, felügyelet nélkül. Kíváncsi voltam, így a szürkébb napokon, fényszegény körülmények között is megbízhatóan működik e az elektronika? ( vagy azóta zárlat miatt leégett a csónakházam ) Meg most a hétvégén, Mikulás túrát vezettem a gombász társaknak, ott meg enni és inni is kő. Házi szalonnát, házi pálinkát. Csak nem égetem magam parasztgyerek létemre, krumpli szeszből készült vodkával, meg teszkós gyorsérlelésű szalonnával.
A gyorsérlelés, az úgy működik, láttam modern húsüzemben: Elnyeletik a pácanyagot meg a füstöt vízben, aztán zárt tartályokban, ott fellógatva a szalonnát és sonkát, csánkot, tűhegyes fúvókákon belövik a folyadékot a húsba – nagyon nagy nyomáson. Hipp, hopp, kész a parasztsonka.
Szerintük parasztsonka. Eközben, míg a hagyományos füstöléskor szikkad a sonka, veszít a súlyából, ezzel szemben, ezzel a technológiával, ahány liter vizet belőnek a termékbe, annyi liter vizet lehet eladni még sonkaárában. Ki van ez találva, pláza gasztro kultúra. Kell a rossebnek. Szóval mentem szalonnát venni, de az elfogyott a Hegedűséknél, nagy a család, mind megették. Vágtak azóta másik disznót is, de még a sózóban vannak a szalonnák.
Kicsit szomorúan ballagok a Pistáék felé, hónom alatt egy üveg viszkivel, hogy vigasztalódjunk. Panziós Marikáéknál, ott mentem el előttük, látom ám, nagy a sokadalom az udvaron. Illő módon beköszönök, erre beinvitálnak. Ott is disznóvágás volt, már végeztek, most pakolásztak. Mesélem hogyan jártam, erre mondja a Marika, nem vagy eszednél, miért nem ide jöttél előbb? Bevitt a kamrába, ott lógott a kampókon az előző disznó, rendesen megfüstölve, minden alkatrésze. Sonka, szalonna, kolbász, mangalicából összerakva, illatosan – kívánatosan.
Levágott egy nagy táblából a Marika másfél kiló húsos szalonnát, hozzá kértem még egy karika kolbászt is, annyira kínálta magát a rúdon. Megmérte, kifizettem, nem is került sokba. Kérdi, itt alszol a faluban? Mondom, ja. Erre rácsap a kupac tetejére egy guriga véres hurkát, csak úgy ajándékba, hogy süssem meg magamnak vacsorára. Az is volt egy kiló.
Megyek tovább, felpakolva, még be kell néznem a Mariskához is, tőlük vettem a telket. Tudtam, van még egy másik is nekik, vidéki barátom meg telket venne, rákattant Ő is a falura, így beugrottam kérdezősködni. Telek, az nincs, kell az unokáknak, táborozó helynek, de ha már ott voltam: beledugott a hátizsákomba egy doboz friss tojást.
Végre, végül eljutottam a Pistáékhoz, mesélem a délutánt. Perlekedik velem, minek veszek pénzér szalonnát, kiment a kamrába, odavágott az asztalra egy nagy tábla tokaszalonnát, vigyem azt haza. Mellé a Katica feleség, tíz tojást, meg fél rúd stifolder kolbászt.
Beszélgettünk, viszkiztünk egy kicsit, majd hogy rám sötétedett, elindultam haza, a Breki Tanyára. Mondom a Pistának, adjál már kérlek egy kis flakonba csapvizet, ne kelljen itt a sötét faluban kóricálnom a nyomós kútra. Legyen reggelre tea, kávé vizem.
Somolyogva kihoz egy félliteres, ásványvizes teli palackot, másnap reggel vettem észre, teletöltötte pálinkával.
Az éjszaka, az ha nem is volt brutális, de annyira volt kellemes, mit ha a hatvanas évek hobójaként, egy szellős vasúti tehervagonban töltöttem volna az éjszakát, csavargás közben.
Nyolc fokról felfűtöttem a légteret húszra, kint csikorgott a fagy. Nem fáztam a pehelypaplan alatt, de nem is volt melegem, sütött a hideg a téglafalakból. Ráment a fűtésre kétezer forintnyi gázom a palackból, azonnal felismertem: nyaralóban nem buli telelni.
Másnap a Muttertől is kaptam egy doboz tojást. Még az érkezés napján, vittem neki egy kétarasznyi csoki Mikulást. Majdnem kijött a könnye, talán éltében nem kapott még ilyent. Papa virgácsot kapott, nyolcvanhét évesen, kötöttem rá egy szem árva szaloncukrot. Méregeti ám a nagy Mikulást, mellette a hozzá képest apró kis ajándékát, látom marhára nem érti az egészet. Kiélveztem a pillanatot, mert egy dög vagyok, majd kiborítottam a hátizsákból az Ő praktikus ajándékát: egy tucat, kínai, zacskós tésztalevest. A nyáron egyszer megkóstolta nálam, azóta kínai zacsilevesfüggő lett. Eszi reggelire, ebédre, amikor ahogy hozzájut.
Jani szomszéd is bekiabált, az utcáról, hogy gyere be, itt hagytál valamit. Csodálkoztam, előző este már elköszöntem tőlük, akkor ott, nem volt nálam semmi. Hát egy üveg, házi pálinkát tukmált rám, búcsúzóul, nehogy üres kézzel utazzak már haza. Megöleltem, erre majdnem hozzám vágta a házőrző kutyát: falun az emberek szemérmesek, örömüket – bánatukat nem nyilvánítják ki olyan vehemensen, mint mi tesszük, városiak. Férfiak meg pláne nem ölelkeznek. Nekem, azért sok mindent elnéznek, megbocsátanak, tudják, seggfej városlakó vagyok.
Aranyból van a szívük, szeretnek engem, én meg viszontszeretem Őket. Azt adják, amijük van, nem várnak viszonzást. Egy olyan faluban, ahol a felnőtt lakosság kétharmada munkanélküli, mint más falvakban is, egyharmaduk meg TSz nyugdíjas. Annyi nyugdíjjal, amiből városban éhen lehetne veszni. Ez még jobban kihangsúlyozza, szeretetreméltóvá teszi az önzetlen szeretetüket. Mondom, imádom a falut, a benne élőkkel egyetemben.
Most vasárnap lement a gombász Mikulás túra, fejembe csaptam a piros Mikulás sapkát, ettünk a mangalicaszalonnából, megittuk a Pölhe Pista pálinkáját. Piszkosul bejött mindkettő. Persze volt ott más finomság, és fűszeres forralt bor is bőven. Jól átfagytunk a Sóstó fagyott lápvidékén, erre az egyik kedves tagtárs meghívott bennünket a közeli otthonába, melegedni – és forralt bort inni. Igen hálás vagyok a sorsnak, csupa jó ember vesz körül, tenyerén hordoz az Isten: Falusi barátok, Gombászok, Tekergők, Evezősök, más válogatottan kedves Városlakók.
Kicsit most, ma rozoga vagyok, más és harmadnapos. Lehet, a barátnak lesz igaza, detoxban fogok karácsony és újév után kikötni?!

Áldjon benneteket a Jóisten! Boldog, békés karácsonyi ünnepet kívánok szertettel, berki tomi / b r e k i /

(Fotók a fotógalériában!)

Szüreti mulatság és felvonulás volt a falumban!

Kilencszázas lélekszámú faluban, a meghívott népviseletes vendégekkel a határon túlról, és a szomszéd két falu képviseletével - 600 felvonuló. Ilyen szép, színes, hagyományt őrző, táncos jókedvű kavalkádot még életemben nem láttam.

Íme egy kis ízelítő.

breki a Szigetlakó





Mindenféle ez + az

Megjöttem, a városba.
A faluból.
Egy hétre.
Intézem az ügyeimet, csekkfeladás és műszaki cikkek vásárlása. Stb.
Süt a nap, így bringázok – amúgy is bringával jártam egész nyáron. Meg hajóval és gyalog – meztéláb. Megyek kifelé a Videotonba, mellette ott a gázszerelvény bolt. Nyomom a pedált a gyalogjárdán, rám üvölt egy taknyos tizenhat éves: „ járda a gyalogosoké ! " Tudtam én magamtól is, vigyázok a gyalogosra, ha kell, megállok. Kimenni a délutáni csúcsforgalomba az autók közé, az meg kész öngyilkosság.
Jövök visszafelé, csendesült a forgalom, így szabályosan az úttesten tekerek. Piros lámpánál utolér egy autós, olyan negyvenes.
Ez is rám üvölt: „ mér nem mész má fel a járdára, miattad lekéstem a zöldet! "
Melegség öntötte el a szívemet, hazaérkeztem.
( az eset óta gyakorolok, teszkós biceglinek a nyergében, próbálok nagy szárnycsapásokkal röpülni az úttest és a járda felett öt méterrel, bevallom, marha sz@rul megy )
Más.
Azt vettem észre, barátokon, rokonokon, negyven felett csillapodik a kalandvágy, hatvan körül meg teljesen kiveszik az emberekből.
Bennem meg valami genetikai defektus lehet, másfelé tekeredik a DNS láncom: így hatvanhét felé kezdtem el szervezni a tavaszi kirándulásomat. Végig a Dunán, Mohács, határ kikötőtől, lefelé a Duna – deltába, Sulináig, az első tengeri kikötőig. Valami ótvaros, rozsdás, román tolóhajóval. Ha kell deck boy - ként mosom a fedélzetet, kaparom a rozsdát három hétig, ha ez az ára, hogy a hálózsákommal felmenjek a fedélzetre.
Mohácsi cimborám, szervezi az utat. Iszik a magyar vámtisztekkel és román kapitányokkal.
Biankó számlára, a költségemre, utólagos elszámolással.
Aztán nyárra majd valahogy szárazföldön, hátizsákos turistaként visszajövök. Ha megúszom élve.
Addig. Mert kérem, bele lehet halni a szeretetbe is: itt a szüret, mondja Jani szomszéd, pénteken, a túlparton szüretelünk, el ne csavarogj Fehérvárra.
Péntek hajnalban felraktuk a kádra a darálót, majd ittunk egyet, ahogy a hagyomány megköveteli. Aztán a hetes komppal átmentünk a Dunán, fel a hegybe. Ott megint ittunk pálinkát, mert a hagyomány azt is megköveteli. Aztán ettünk: rántott húsokat, fasírozottat, pogácsát, kizárólag hagyománytiszteletből leöblítettük óborral.
Mondtam, menjünk már dolgozni, ahhoz vagyok öltözve. Leintettek, ne lázadjak, ez itt nem a Bounty, ők meg nem a William Bligh kapitány. Így eszegettünk és iszogattunk tovább.
Később beálltunk az első hármas sorba, kétoldalt, és kezdődött a szüret. Szépen volt szőlő a tőkéken, hozzá ahány szem, annyi darázs.
Szerencsére úgy be voltak zabálva, ( mint én ) hogy nem kívántak megkóstolni bennünket.
Végig vittük a sort rendesen, aztán a sor végén, pohárba töltve, szembejött a hagyomány.
Megint három sor, majd megint hagyomány. Délre végeztünk, ( követte a befejező hagyomány ) a negyedkettes komppal, meg zsákokban – terepjáróra pakolva átvittük a Szigetre a szőlőt.
Figyelmeztettek, haza ne menjek a csónakházba, még darálunk és közben hagyományolunk, meg főzik már a kakas pörköltet nagy fazékban. Mert a szürethez az is hozzátartozik.
Akkor már kicsit egyensúlyzavaros állapotban voltam, főként a jól bezabáltságtól, persze a piától is. Nincs mese, enni, inni kő!
Megettük a kokasokat, életemben nem ettem ilyen jó pörköltet. Ballagok haza, előtte illő tisztelettel pár pohár borral emlékeztünk a kukorikra. Elkap az utcán a Polgármester meg a Marci. Holnap buli a faluban, sportpályán megyei kettes fogathajtó bajnokság. Este meg utcabál.
Reggel menjek ki a pályára: a polgármesteri keret terhére, meg vagyok hívva, reggelire – ebédre, kávéra – sörre.
Mondja a Polgármester: itt a helyed, te már közénk tartozol!
Köszöntem szépen, másnap reggelire, malacsült, ropogós oldalas – kemencében frissen sütve, savanyúság és foszlós kenyér. Ebédre savanyú káposzta, sok hússal, kenyérrel. Olyan, mint a székelykáposzta, csak rizs is van benne. Finom. Utána sör és kávé, házi pálinka a polgármesteri butykosból, belső zsebből. Este tánc, tűzijáték.
Közben megjöttek a Tesóék, három napra, a panzióba, estére meg tejfölös zöldbablevesre, vörösboros marhapörköltre nokedlivel, kovászos ubival voltam bejelentve.
Hát azt már a Marikánál, Ő a panzió tulajdonosa, időben, rémülten lemondtam a vacsorát.
Megúsztam, másnap estig: vacsora a Tesóékkal, Marika konyhájáról.
Menü: csontleves grízgombóccal, tejfölös csirkepaprikás, záró étel, sütemény. Nekem külön sós kifli, mert nem eszem édes, lekváros tésztát.
Kétnapi pihenés, csak kettő, mert a Papának 84. születésnapja volt. Csirkepörkölt tésztával, savanyúság és pezsgő. Fánk.
Aztán volt egy kisseb havária: felmentem Pestre a Ford karosszéria elemért, lehoztam Fehérvárra. Arra mentem vissza a faluba, mivel kellett az autóból a színkód, a három nappal előtte felrakott kátrányos szigetelés, egy gyenge széltől felszakadt és rongyosan letépte a szél az egészet.
Jól felszegelte az asztalos, meg is volt magával elégedve, mert mikor távollétemben telefonáltak neki hogy baj van, oda se dugta az órát.
Minek izguljon, ki volt fizetve.
Buktam nyolcezret, anyag és munkabér. Két napig bontottam a tetőről a maradék kátrányt, húzogattam vérző kézzel a 4200 ócska szeget, ami nem fogta meg a szigetelést, felmarta az érdes tető az ujjaimról a bőrt.
Látom közben, a tető gyenge vékony csavarokkal van felrakva. Következő, igazi nagy őszi vihar elvitte volna azt is. Az egész lapostetőt. Olyan volt az egész, mint ha a Kölni Dóm kupoláját négy ácskapocs fogná a falakokhoz. Már nem is lettem ideges. Mohácson vettem jó hosszú, vastag csavarokat, 25 darabot, aztán az egész tetőt, visszarendelve az asztalos Zolit, lefogattam a keresztgerendákba. Mikor elment, én még belenyomtam a párnafába másik húszat. Magad uram, ha szolgád nincsen. Itt minden így ( nem ) működik.
Normális ember falun nem építkezik: másnap megint odavittem az asztalost, nem fejbe rúgtam, ahogy illett volna, helyette megitattam pálinkával, hogy hétvégén visszajöjjön, meg ne sértődjön. Nincs helyette más. A házamon gyakorlatilag csak a víz – gáz – villany tökéletes, hibátlan, azt én csináltam.
Ez így már nem teljesen igaz: van új tetőm, negyvenezerért. Olyan, mint az álom, két profi készítette, fél vasárnap délelőtt. Méltányos munkadíjért, precíz munka.
Megjelentek reggel. A megbeszélt idő előtt tíz perccel. Imrénél másfél méteres vízmérték, ez eddig azt hittem, a faluban egy vízmérték van, az is az enyém, saját mérőszalag, kesztyűben. Nem a tenyerét védte, a sérülékeny tetőfedő anyagot óvta.
Tudtam, végre rám mosolygott a szerencse. Szakemberekre leltem.
Igaz, nem a falu szülöttei, úgy költöztek oda máshonnét – a munkakultúrát nem itt tanulták, mint a szeretett asztalosom. Amúgy röhej, de nem tudok haragudni rá, asztalosra – kőművesre, ezek itt ilyenek. Privátim még kedvelem is őket. Imre felment a tetőre, apósa alulról segítette. Én meg unatkoztam. Mindent tudtak, nem kellett lihegni a nyakukba, hogy mit csesznek el. Mondom, profik.
Minden csavar sorban, kiszámolva, derékszögben. Még arra is volt figyelme, hogy az Oduline márkanév, a táblákon, felül egybefusson. Mert így szimmetrikus és esztétikus. Cseppet nem zavarta hogy legfeljebb egy arra járó kósza utasszállító repülőgép pilótája látja, olvassa, mivel a földről nem látni.
Így érezte jól magát, saját jól végzett munkája örömében.
Amúgy elkerültem az ötszázat, ezerben, bukta miatt alig valamivel. Nincs gáz, néztem a Neten: ekkora erdélyi faházat, három centis fenyődeszkából építve, bruttó négyszáz kilencvenezer forintért árulnak. Még alapot is kell másik ötvenezerért építeni alá. Nekem meg szigetelt téglaházam van, jó alappal és most már biztonságos – gyönyörű tetővel.
Korábban nyafogtam a Mamának: elbuktam megint egy csomó pénzt a trehány munka miatt. Vígasztalt, mesélte, ők mikor átjöttek Ukrajnából, elvesztették hatvan év munkájának gyümölcsét. Ott maradtak a földjeik, marháik, házuk. Még a bankszámlájukat is bekebelezte az állam.
Nem siránkoznak, szeretteik után jöttek, nem volt nagy ár érte. Én meg itt zokogok szaros nyolcezer forint miatt, ahelyett hogy annak örülnék, hányan szeretnek ( etetnek – itatnak ) a faluban, mennyi barátra leletem.
Voltunk a Tüzépnél, Baján a Jani szomszéddal, ott vettem az új tetőfedő anyagot, hazafelé beterelt az autómmal egy szűk utcácskába – a halboltba.
Ő is vásárolt a Tüzépen pár samott téglát, meg segített nekem rakodni. Megvette a halait, megfőzte, két napig bajai tésztás halászlevet ettem. Hozzá kaptam rizskókot ( vagy rizspókot? ) desszertnek. Felesége, jólelkű Kata asszony, látta hogy vasárnap munka van meg felfordulás, odaát nálam, nem tudok se boltba menni, se főzni, hát átszalajtotta délben a Janit egy láboska pörkölttel, meg mivel utazom haza délután, az útra almás pitét csomagolt.
Valamikor a hét közepén, esett marhára az eső, én meg bringázok az Imréhez, hogy időpontot beszéljek vele. Nehéz volt elkapni, össze - vissza dolgozik, a szárítónál, sokat éjszakázik. Nappal meg alszik.
Lekiabál ám a bringáról a panziós Marika: gyere be. Övék a Nádas kocsma is. Hogy estére vadhúsból szalontüdőt főznek, jöjjek vacsorálni. A Kocsmába. Kérdem mennyi, majdnem nyakon vágott: barátoknak főznek – idegennek ötszáz egy adag, nekem meg semmi. A barátok közé tartozom.
Hát így öl a szeretet. Halálra etetnek. Szívjóságból. Jószívűségből.
Sokat változtam a nyáron, azon túl, hogy lemelóztam, sportoltam, a nagy zabálások ellenére – tíz kilót, szerintem megbocsátó, türelmesebb, jobb ember lettem.
Az új barátok, a falusi környezet hatására. Ámen.

Mindenkit csókútatok, berki tomi / b r e k i /

Majdnem kimaradt: szombaton meg lagzi volt a faluban. Férjhez ment a Mama kedvenc unokája. Amúgy a falu egyik legszebb lánya, az Anita. 250 személyes lagzi, igazi vőfélyjel és nyoszolyólányokkal. Ákos a vőlegény, menttel – násznéppel, muzsikus bandával ment kikérni a lányos házhoz az aráját. Hegedűs Feri az örömapa kiadta, így már nem volt akadálya elmenni a tanácshoz meg a templomba, hitelesíteni, meg szentesíteni a frigyüket. Aztán vacsora meg buli reggel fél hétig a Népházban. A kitartóbb meghívottak, vendégek, úgy harmincan akkor kísérték az ifjú házaspárt új otthonukba. Táncolva, énekelve, a banda kíséretével. Végig a fél falun. Ahogy szokás. Szépek, egymáshoz illők az ifjak – sok boldogságot a közös életükhöz!











Lala látogatása

Szép napot mindenkinek!

Itt járt a Lala! Aki nem ismerné, a Lala aki katona ( volt, jelenleg nyugállományú ) és bajsza van. Amúgy a barátom és Tekergő meg vízi ember is. Akkora a bajsza, hogy tiszt lett belőle. Akinek nagyobb a bajsza, kunkorira tudja a végit pödörni, vakszolja és bajuszkötőbe alszik - az a főtiszt. Aki meg a fülire is fel tudja csavarni, hát ott kezdődik a tábornok.
Én már csak tudom, évekig dolgoztam a Katonai Filmstúdiónak, oklevelet is kaptam a katonai filmgyártás 60. évfordulójának a tiszteletére rendezett ünnepen. Másfél méteres bajszú katona írta alá, itt lóg az előszobám falán, üveg alatt. Nem a katona, az oklevél.
Szóval megyek le Baján át busszal a Szigetre, múlthét szombaton. Hajnal öt után, marha ideges vagyok ( meg álmos ) a buszmegállóban lenyelte a bankautomata a kártyámat. Pénzt se adott, se blokkot, se semmit. Viszont leemelte a pénzt. Igaz két perc múlva rájött hogy milyen hülye és lestornózta a műveletet.
Ettől se lettem boldogabb, indulásra készen berregett a busz motorja, másik kártyám a tűzbiztos lemezszekrényben a fehérvári lakásban, zsebemben ötszáz forint. Két hétre.
Volt egy csomó bajom, erre még szól ám a telefon, hajnalban, Dunaföldvár magasságában.
A Lala. Megütött a hajnali telefon, gondoltam majd én is megütöm adandó alkalommal a hívót, aztán kvittek vagyunk.
Meghallom a Lala hangját, egyből lenyugodtam, mivel mondta, hogy ha nem zavar: elindul Debrecenből a hajójával, az autó után kötve a futót, egy - két napra, kipróbálni az új motorosát a Dunán.
Gyere Lala, mondom boldogan. ( Lesz kitől kölcsönkérni tíz húsz ezer forintot, hogy éhen ne vesszek. Erre végül nem került sor, találtam a kisházban a padlódeszkák alatt, némi vészre tartalékolt összeget ) Berobog kora délután a Barátom, akkora dobozos autóval, hogy egy focicsapatot el lehetne szállásolni benne éjszakára. Profin berendezve lakóautónak. Mögé kötve egy akkora tréler, hogy a Queen Elizabeth 2 is ráférne.
Aranyos kis motoros rajta, a kocsiban meg egy gyönyörű 5 lovas rövid triebes yamaha.
Meséli büszkén és boldogan: Tündér feleség, Anikó vette a motort szülinapjára. Szép kerek évfordulós születésnap.
Volt arcom rákérdezni a motor árára, mennyit ér ez a pasi a feleségének?! Kicsit beájultam, majd elrohantam a kocsmába, Lalástól, ünnepelni az érkezését, meg hogy azonnal kikérdezzem a helyieket, kit tudnék egy hét alatt feleségül venni? Valami szép rosé illatú menyecskét?
Nekem is kell motorcsónak. Baj az, hogy Ilonka a pultos hölgy a Red Moon western kocsmában lehűtötte a lelkesedésemet, miszerint nem így működik a dolog: előtte van még harminc év együttélés. Aztán motor. Na, akkor sohase lesz motorcsónakom.
Harminc évem még volna, de ez a stresszes utazás ide oda, károsan befolyásolja a libidómat. ( Még nem érzem a hatását, de már figyelmeztetett Fraud Sigmund, itt iszik esténként a Red Moonban, hogy egyszer engem is elér a végzet, ő meg már csak tudja, ez a szakmája ) Lala, ő kérem egy Tündér Lala, mint a népmesében. Pár napra jött, úgy felpakolva kajával hogy két hétig bírtunk volna degeszelni belőle. Vilmos körte pálinka és egy üveg bor is volt a tarisznyában. Soha rosszabb vendég.
Nem szoktam én költségbe verni a vendégeket, de piszokul utálok minden nap főzni. Ha még hoznak egy üveg italt is, hát attól meg kijön a könnyem a meghatottságtól.
Volt egy lusta napunk, másnap levittük a hajót meg a motort a vízre. Lala szerelt, majd kicsattogott a folyóra. délelőtt tanulta a vezetést, örült az új játéknak mint a rosseb, én meg örültem az örömének. Hiszen a barátom és sporttársam, meg különben is jó ember vagyok. ( Doki barátom, itt a szomszédban, igen okos ember. Hat nyolc nyelven beszél. Bejárta a világot, mint Albert Swartzenegger, a Nagy Fehér Varázsló, Gabonban, ő is valami afrikai mini államban bennszülötteket gyógyított, szóval a Doki egyszer családfámat kutatott. Mivel nyugdíjas és ráér. Hogy én egy Pemetefűi Ősi Katolikus Családból származom. Pemetefű az a péti gyártelep. A katolikusok meg jók ez engem kötelez. Származásom miatt. A katolikusok jók, míg meg nem ette őket Néró császár udvarában, az arénában egy berber oroszlán. Lehet hogy nem kéne itt tüntetnem a származásommal?! Óvatosabbnak kéne lennem. )
Délután mikor már biztonságban vezette a hajót, átvitt a túlpartra, Mónika vasboltjába vásárolni.
Nyaraltunk, ettünk, ittunk, napoztunk, hajóztunk, nagyokat dumáltunk. Jól éltünk.
Arra is volt idő, átmentünk Szeremlére a gáton, törött elejű Fordommal, átvittük Mamát és Papát a református misére. Ők imádkoztak, mi meg lementünk fotózni a szeremlei Sugovica ágra, még én se láttam. Találtunk egy a falut a gemenci erdővel összekötő - felső köteles, utas vonszolós meghajtású kicsi kompot. Dumáltunk a horgászokkal és fotóztunk sokat. ( saját képeim már fent vannak a Panoramio - Photos by breki.tvlight oldalon, tessék megnézni, gyönyörű a természet ) Ez a bajszos katona, ez akkora hobó, hogy én aki idáig azt hittem nálam nagyobb csavargyáros nincs a földön, hát egy gyík szellentés vagyok hozzá képest.
Bejárta bringával a Tekergőkkel és másokkal az egész országot, van vagy három hajója ( jó, nekem négy ) ezekkel meg szinte minden folyón lapátolt már.
Bírom a pasit, igazi jó barát. Igen nagy türelemmel viselte hogy két napig mostam az agyát. Anikó feleséget is kedvelem és tisztelem, hogy partner a közös csavargásaikban.
Jönnek jövőre is unokástól, mint minden más vendégemet szeretettel fogom várni őket, csak őket még egy picit nagyobbal. A gyerekek miatt meg pláne.
Még egy gyerekszáj történet: levittük az én kenumat is a strandra, végül nem került vízre azokban a napokban, a motoros nagyobb szenzáció volt.
Meséltem, vannak bajai aranyifjak a kempingben, egyikőjük fia az én kertszomszédom unokája. Kicsi kora óta ismerem, most is alig kilenc éves. Megyünk haza a partról, áll a kicsi Lali ( mindenki Lajos két folyamkilométeren fölfele és lefele ) egy zsombékon, és döbbenten figyeli, hogy apja barátai pakolják ki az autókat és verik fel a sátrakat. Háromnapos ünnep, fél Baja kiköltözött.
Hülye felnőtt kérdi, mi újság Lalika? Válaszol, " bajság lesz " Azt se tudtam mi az, így rákérdeztem, milyen bajság? Mondja, " nem látod mennyi sört hoztak?! "
Nevelődik a gyerek az életre.
Ezzel a kis történettel zárom a levelem, aki az idén nem tudott jönni, jöjjön jövőre, aki meg volt az amúgy is visszajön, őket nem kell noszogatnom.

Mindenkit csókútatok, berki tomi ( b r e k i )











Csendes vasárnap a Szigeten

Na, kérem megint itthol vagyok, mindenki kezit csókulom!

Ha itthon vagyok, akkor meg az " úr, ír ". Mint az Örkény Pista, csak nem egyperceseket - hanem ötperceseket. Persze nem akarom én magamat Örkény író bácsihoz hasonlítani, ő jó író volt én meg szar, de mit tegyek ha grafomániával vert az Isten. Egy hibám nekem is lehet.
Tudom vannak itten akik nem tudnak mit kezdeni a jelenséggel: proligyerek Pétről, hat elemivel. Jelenleg meg nagy paraszt. Igaz közben kicsit világot járt, látott. Csinált pár száz mozit, benne van a Nemzetközi Film Almanachban, ráadásul öreg is már mint a rosseb.
Aztán nem akar az Istenért se bevonulni az öregek napközijébe, helyette itt firkálgat, ( macerál másokat ) meg rohangál a Dunán evezős hajóival. Nincs ennek járókerete, hogy eltotyogna végre?!
Mondja RT barátom, társam a Retro Villyanyreszelő Klubban: " fényezem magam " ! Ühüm, Lincsi néni megtanított írni, olvasni, impulzusok is érnek állandóan, gondolataim is vannak - nem a Joshi Barat meg a Mónika tanított az életre. Hát irkálgatok.
Szerelmetes falumról, Dunafalváról.
Megnyílott a szálloda, volt is akkora tűzijáték szombat éjjel tizenegykor, mint Pesten augusztus huszadikán. Vonyítottak a kutyák éjfélig, azt hitték itt a világvége. Nem tudják még, forog majd az idegen, felmennek az ingatlanárak, nyakunkon a Kánaán. Kicsit én szomorú vagyok, tíz év és semmi nem különböztet meg bennünket a Dunakanyartól, igaz ez nem valószínű hogy még az én bajom lesz akkorra.
Nagy nehezen hajnal felé elaludtam, akkor meg háromkor a szomszéd kokasa kezdett kukorikulni, enné meg a rosseb. Már többször megígértem neki, bezöldségelek egy nagy fazékban lobogó forró vizet, dobok bele sót is, aztán vezényelek a kerítés túloldalán: ugorj fejest kokas!
Félálomban forgolódtam, négykor a balkáni gerléim kezdtek brukkolni kétszáz decibellel. Kiszáradt egy öreg őszibarackfám, még az elmúlt nyáron. Nem engedtem kiszántani, szépen lefűrészeltem a felesleges ágait, szép koronát alakítottam ki a tetején. Alulról meg futtatom a repkényt felfelé, tisztelgés az öreg fa halálára.
Nem megtalálta ülőfának két szerelmetes gerle, minden hajnalban ott vallanak szerelmet egymásnak. Teli torokkal. Le kéne lőnöm őket, de nincs szívem hozzá. Esetleg ki kéne vágni a fát, de azt is sajnálnám. Nincs más megoldás, magamat lövöm főbe, az nem akkora veszteség. Nehezen visszaalszom, negyed hétkor veri ám az ablakom a Mutter, hogy Lusta Lakó ki az ágyból. ( Építkezés alatt ott laktam náluk egy hónapig, azóta csak per lakó vagyok neki, ha nagyon felbosszantom, seggfej lakó. Gyakorta előfordul, ilyenkor megdobál kolbásszal - szalonnával, mivel igen jó szíve van. )
Hóna alatt három karó, hogy elfeküdt pár tő a paradicsom súlya alatt, tessék hozni a fejszét: bekarózni, felkötözni.
Rosszabbak mint az anyám volt, ő hagyott néha lustálkodni.
Kész a meló, hirtelen reggeli, irány a strand. Süt a nap hétágra, a víz gyönyörű tiszta, és kellemesen meleg is, csak annyira hogy éppen felüdítsen.
Apad a víz, kint vannak a homokpadok. Keresek egy jó helyet az árnyékban, leterítem a törülközőmet az egyik szemetestől öt méterre.
Tapasztalatból tudom, ez az a szemetes, ahová a nap folyamán minden a standon előforduló szép feszes fenekű, fiatal csajszi, tetovált pillangóval a popsiján, elzarándokol. Hol egy lerágott dinnyehéjjal, hol egy üres sörös dobozzal. Minek fussak utánuk, idejönnek helybe. Ja kérem, a kor bölcsességgel is jár.
Nem szeretném, ha valaki most a kecske meg a só, amit nyalogatna - ez jutna eszébe. Ez kérem tiszta rosszindulat, az esztétikai élmény ami főként motivál.
Jó, jó a legyekkel néha boxolnom kell, még nem tudtam megmagyarázni nekik, nem a dinnyehéjra bukok. Oktalan állatok.
Kezdem jól érezni magam, de jönnek ám az újgazdagok. Vasárnap van, ilyenkor megjelennek több milliós motoros jachtjaikkal, vízsugárhajtásos jetekkel.
Nem ám nyaralni jönnek, felvágni, itt van közönség. Bőgetik a büdös, szar benzinjárműveiket, rohangálnak a vízen, verik a hullámot. Teszik tönkre a csendet. Hétvégén már nem teszek hajót a vízre, akar a fene ezekkel ott találkozni.
Pénzük van, csak kultúrájuk nincs még hozzá, szerintem soha nem is lesz. Kedvencem a szemközti roma Klán. Akkora hajója van a vajdának, mint egy óceánjáró. Hatan, heten jönnek át, a létszám változó - mikor ki van előzetesbe vagy kit bocsátottak éppen szabadon. Darabonként 120 kiló, súlyban 10% arannyal dekorálva, olyan arany bikaláncokkal a nyakukba hogy egy OMÉK díjnyertes bikát ki lehetne cövekhez kötni vele. Kopaszok, kigyúrtak, tetováltak.
Rendes kis bodzagyűjtő, és hulladékfém gyűjtő kisiparosok. ( levágod a szentendrei HÉV felső vezetékét két kilométer hosszban, az onnan lehullik, onnét már hulladékfém, lehet vinni az orgazda fémkereskedőhöz )
Hozzákötik a hajót a strand közepén egy fa derekához, egy méter magasan, hajókötéllel kettévágva a strand legforgalmasabb részét. Aztán röhögik, míg el nem unják, ki ugorja át, ki esik hasra benne? Aztán mennek ki a folyóra, bőgetni.
Nem mer szólni senki, élősúlyban vannak 700 kiló, különben is ha megnyekkensz: rasszista vagy. Nyakadon az Amnesty International, meg a Négy Mancs, kiderítik hogy antiszemita és homofób is vagy. Tömöd a libákat, és nincs légkondi otthon a csirkeólban.
Vannak ám honfitársak is szépen szépek, hogy néha azt kívánom vágna ide is bele a Tunguzka meteor. Kijönnek a partra, családfő hozza a kis asztalt, laptop táskát és laptopot. Kisszéket. Kipakol, mer ő a fontos ember.
Nagypapa cipeli a 11 kilós gázpalackot, gázzsámolyt. Bográcsot és belevalót. Vízbe bele nem mennek, egész nap főznek és zabálnak, zabálnak és zabálnak. Mind el van zsírosodva, gyerekeikről már nyolc évesen csüng a háj.
Másik csapat Bajáról: aranyifjak, telepített lakókocsival a fák alatt, mindjárt a vízparton. Jön egy egész horda, esznek, isznak, bömböl a zene bőröndnyi hangfalakból, éjjel kettőre részegek. Hánynak kicsit, aludni mennek, másnap kezdik előröl.
Szerencsére kizárólag hétvégi a jelenség, hétfőtől - péntekig az egész Duna az enyém. Lapátolok, napozok, és ha elfáradtam vagy nagyon melegem van, pucéran fürdök egyet a Dunában. Hétvégén meg ha nagyon zavar a sok barom, lejjebb megyek a parton egy kilométert.
Mondom, forog az idegen, látom a jövőt, Dunafalva sem kerüli el a sorsát, fel van fedezve. Divatos üdülőhely lesz a végén.
Aztán mielőtt végleg erőt vesz rajtam a depresszió meg a kétségbeesés, hogy mivé lett ez a világ, benne az emberiség, látom ám lapátol át a szemközti oldalról egy Anyuka meg Apuka. Kenuval, a rohadt nagy sodrásban. Átérnek, kipakolnak, Anyuka öléből előkerül egy csöpp mentőmellénybe öltöztetett, pelenkás baba. Nem voltam rest megszólítottam, 22 hónapos a csöppség. Kapaszkodik a lapátba, segít a mamának evezni.
Majd sorjában pöfögnek át, minden irányból a kis családi csónakok. Aluminiumból, vagy vaslemezből hegesztve. Esetleg kátrányos fából ácsolva. Fartükrén öreg négy kilowattos kis motorokkal. Csettegőkkel. Normális családok, normális gyerekekkel. Néha hozzák a nagymamát is. Piknikkosaraikkal.
Nyaralnak, fürödnek, tanítják a gyereket úszni. Pihenik az egész hét fáradságát. Örülnek a nyárnak, a napsütésnek, egymásnak.
Normálisak, azt hiszem ők vannak többen. Csak nem lármáznak, hánynak, kötekednek, menőznek, így nehezebb észre venni őket.
Délután meg befutnak a mohácsiak. Minden vasárnap felmennek Bajára, tréleren viszik a hajóikat. Vegyes társaság: orvosok, piaci kereskedők, tanárok, iparosok, mindenféle népek. Lelapátolnak Falváig, itt megpihennek. kajálnak valamit, isznak egy sört a kemping sörkonténerében, aztán nyomják tovább hazáig. Minden hétvégén, tavasztól őszig. Volt hogy a Mikulás ünnepet is a zajló Dunán, kenukban ünnepelték meg, csak nem sört ittak, forralt bort, és tábortűzön szalonnát sütöttek a parton. A tűz mellett meg még átázott ruháikat is megszárították.
Szeretem, tisztelem őket. Meg a bajai Béla gimnázium tanárait, diákjait. Kísérő szülőket. Bajáról egy nap alatt lecsorogtak Mohácsig, négyes túrakenukkal. Aztán egy éjszakai alvással Dunafalván, a folyással szemben .- visszalapátoltak Bajára két nap alatt.Tessék kipróbálni, ha valaki bírja, meri, nem semmi teljesítmény. Van utánpótlás, a vízi sportok, meg a normális emberek világában is. Hála Istennek!
Mindenkit szeretettel ölelek, puszilok. Van akit kétszer, mert nem csak olvas, de válaszol is.

Nacsók, berki tomi

Fene megette, majd elfeledtem: még az ablak és ajtó nincs ugyan leföstve csokibarnára, a takarólécezés és a filagória építés is elmaradt szeptemberre, de van már Cégér!! Ajándékba kaptam, barátságból és szeretettel elkészítve.







Epilógus

:

Ver engem az Isten, egyik kezével, a másikkal, az áldóval meg simogat.

Este telefonozott az aranykezű Zoli asztalos: nem csinálta meg az ablak és ajtótokot, mert tegnap esett az eső. Azóta töröm a fejem az összefüggéseken, műhelyben dolgoznak, oda meg nem esik be az eső. Depressziós se lehetett a zuhogó esőtől, úgy kellett már a csapadék a földekre, mint egy falat kenyér. Örült az egész falu, itt megélhetések, emberek, családok jóléte vagy szegénysége függ az időjárástól.

Szóval nem értem, de megint csúszok egy napot. Kérem szépen, itt a faluban másként forog az idő kerekeke! Délen vagyunk, mediterrán aggyal és lélekkel gondolkodnak az emberek.

Tegnapelőtt megeskettem, hogy mára elkészíti, mondtam, görbüljön meg ha nem. Mutattam az újamon, hogyan, meg ha magától nem görbül, majd én görbítem.

Ajtókeret helyett telefon. Itt mindenki egy született Pató Pál.

Izgága városiak, vagy beletörődnek, vagy beleőrülnek. Én már a beleőrülés határán járok.

Van a filmvilágban, a kollégák között egy szállóige, valami Breki féle megszállott filmes, zakkant agyából született a mondás: „ Ha meló van, a törött lábú Anyámon is keresztül gázolok! „ Ne tessenek engem ezért elítélni, van a mondatnak másik fele is. „ Másnap meg ölbe veszem, és aranyból csináltatok neki gipszet a lábára. „ Csak így, ezzel a mentalitással lehetett a pályán maradni. Boldogulni. Vadkapitalizmus, így hívják, soha ne legyen benne részetek.

Hát ez itt nem működik.

Szögelik a homlokzatot, mondom, Zoli, ott egy hézag, a tető éle meg kicsit ferde. Azt meg gyalulni kéne.

Jő a válasz, minden házon van egy kis esztétikai hiba, Dunafalván ez itt nem érdekes. Mellékesen elmesélték, itt az építési szabályok nem érdekesek, azzal nem törődik senki. Vagy saját szája íze szerint értelmezi. Van egy sanda gyanúm, az egész falut építési engedély nélkül építették, a Telekkönyvi Hivatalban nincs is ilyen nevű falu.

Pató Pálok. Csesszétek meg, másutt az esztétikai hibákat az idő okozza, itt meg az új házakra gyártják, hogy ne lógjon ki az a sorból.

Sírva röhögtem. Megígértem nekik, a homlokzatra írom ki a nevüket: Esztétikai Hibagyáros Zoli és Jóska. Nevük mellé a keresztlevelük sorszámát, anyakönyvük iktatószámát, az anyjuk lánykori nevét, nagyapjuk ragadványnevét, hogy könnyen lehessen őket azonosítani.

Erre duzzogva kigyalulták a görbületet.

Nem könnyű itt építkezni! Mindegy, majd csak elkészül most már. Esetleg én készülök ki, ennek is nagy a valószínűsége.

Aztán, vigaszul jött a Csoda, így nagybetűvel!

Mekk Mester Jóska kezébe vett egy téglát, leverte róla a vakolatot, aztán véletlenül eltévesztve, nem falazta be hanyatt vagy keresztbe. ( esztétikai hibagyártás ) Hanem megnézte. Tisztelettel jelentem: megtaláltuk a háromezer darab, 120 éves tanyából kibontott tégla között, és aközött, az ezeregyszáz általam megvett tégla között, azt az egy szem téglát, amin a korabeli kőműves parasztmester megtervezte és bemutatta az építő tulajdonosnak, tanyagazdának, a leendő tanya terveit!

Ácsplajbásszal, téglára rajzolva. Mellette ott egy másik tégla, rajta az ódon felirat: DUNASZEGCSŐ. ( ma, már Dunaszekcső )

Ez a két szem tégla, túlélte mindkettejüket, hordozza emléküket.

Hogy ennek mi a matematikai valószínűsége?! Tessenek kérem kiszámítani, én már a gimiben is pótvizsgával mentem át másodikba matekból.

Szerintem, egyszerűen csak csoda, amivel Isten kárpótolt, és erőt adott hogy ne verjem agyon ezt a két átok, amúgy privátim kedvelt, mesterembert.

Kezemben a téglával, kimentem a Duna partra. Elmélkedni, gondolkodni, kicsit megnyugodni. Ha nagyon felhúznak Pató Pálék, leülök a partra, és a folyó látványa megnyugtat, lecsendesít, türelemre tanít. Nézem a túlpartot, ballag le a szélső házból egy fiatal pasi, egyik kezében hozza egyszemélyes kajakját másikban a lapátot meg valami irattartót. Ez már ideát derült ki, mivel vízre tette a hajóját, aztán sec perc átlapátolt. Köszöntöttük egymást, ahogy falun szokás. Mondom neki, ne alázzon, az én hajóim még a Tanyán porosodnak, meg nagyon öreg rokker vagyok én a májusi lapátoláshoz. Boruláskor hideg még a víz. Természetesen, minden dicsekvés nélkül mondja, ritkán jár a komp, földjei vannak ideát, ügyeket intézni jár át a falvai polgármester hivatalába. Kajakkal, decemberben is, Zajló jég között. Fél óra múlva visszalapátolt, addigra kikötött az Endre. Szintén odaátról.

Szurkos faladikjával, Robi kapából átalakított csónakmotorjával.

Mondom neki, kit, és mit láttam. Meséli ez egy ilyen manus. A megye leggazdagabb embereinek egyike. Földjeit 100 holdakban jegyzik, negyvenmilliós kombájnja van vagy három. Traktorja, kamionja is öt, terményt szállítani.

Alkalmazott egy szál se, egyik gépről ül a másikra. Katonai bakancsot, nadrágot hord, nem látták még másban. Kajakkal és nem motoros luxus jachttal közlekedik a Dunán, tucat széria japán autója van, azzal is a feleség jár a boltba. Nem Hummer terepjáróval a Balaton jegére felvágni, menőzni.

Diplomás munkamániás, ebben leli örömét. Értelmiségi szülők gyermeke, élhetne városban, részvényei osztalékából, helyette dolgozik a földeken, napfelkeltétől, napnyugtáig. Szimpatikus. Van nekünk is ilyen, ideát. Nyugdíjas katonatiszt, előtte pedagógus volt, háromszor annyi a nyugdíja, mint az enyém, nem a megélhetéséért dolgozik. Földje van, teheneket, lovat tart, kecskék legelnek a ház körül. Ellátja a fél falut tejjel, nem a pénzszerzés őrületéért hajt, csak megszerette a paraszti munkát, életet.

A robikapás csónakos Endre. Na Ő is egy unikum. Németországban élt évtizedekig, kamionozott szerte a világban. Nyugdíjba ment, hazajött, vett egy piszok nagy házat a Duna parton, meg két tanyát ideát. Megnősült, lett azóta, négy gyereke.

Egyik tanyát műveli az asszonnyal, másikat a parlagon lévőt nekem ajánlotta évi egy forint örökbérletre, amikor művész alkotótábornak kerestem helyet egyik régi ismerős felkérésére. Sajnos nem lett belőle semmi, a művészek, összevesztek, azon ki legyen az igazgató és ki a helyettes. Ebből látszik a művész is csak esendő emberből van összerakva.

Endrével összebarátkoztam, ha átmegyek a komppal, bemegyek hozzájuk. Kicsit beszélgetni, szódát inni, szomjat oltani a hazaút előtt. ( Vett valahol, egy kidobott muzeális Ganz szódagépet, öntvényből, az is lehet 100 éves. Felújította, azóta szódát isznak a gyerekek. A nagyobbik cserélgeti a villanymotort a terménydaráló meg a szódagép között, mert csak egy motor van a kettőhöz. ) Szombatonként nem jár a komp. Endre mondta, ha át akarok menni, csak kiáltsak az innenső partról, és átjön a csónakkal értem.

Volt rá példa. Ott álok a parton, ordítok, mint ha beszorult volna a lábam valami hasadékba, hogy „ Endre „ Rekedtre ordítom magam, fél óra elteltével, beletörődtem, na Breki ma te se mész haza. Túlparton már összejöttek százan, szabad a szombat, mozi nincs, a tévé műsor sz@r, igen jól szórakoztak: hátizsákos városi turista pattog a túlparton, és torka szakadtából üvöltözik, meg hadonászik. Néha valaki körbejárt, vagy belépődíjat szedett, vagy perecet árult, innen erről a partról, nem láttam tisztán.

Feladtam, felsóhajtottam halkan, Bandi, essen a nyavalya beléd, jól felültettél. Öt perc múlva csetteg a robikapa a ladik farában, Bandi tolja a vizet, jön értem. Megértettem: Endrének utoljára az anyakönyvezető meg a pap szólította mikor megszületett. Azóta Bandi.

A közönség csalódottan hazament, én meg a harkányi busszal szintén hazajöttem.

Ennyi a történet, búcsúzom, vasárnap beköltözöm, és élem a vízi parasztok hétköznapi, eseménytelen életét. Kapálok, kaszálok, kukoricát fattyázok. Evezek, bringázok. Október végéig. Arról meg már nincs mit írni.

Mindenkit csókútatok, gyertek, látogassatok meg, falat étek, kávé, pohár bor még így, az építkezés utáni tönkremenetelben is mindenkinek jut! berki tomi / b r e k i





Finisben, és „ Ez az a ház, ahol semmi sem változik! „

( Alcím: Társasház, Autó, Kert, Építkezés, Egyebek. )

Szép napot mindenkinek, megint itthon vagyok. Kettő napot, hirtelen jövök és megyek, mint a májusi vihar, csak kicsivel kevesebbet villámlok.

Múlt héten is hazaugrottam, eltörött a pincében egy 250 milliméteres szennyvízvezeték, kilenc lakás szennyvizét hivatott szebb napokon kijuttatni a központi csatorna gyűjtőrendszerébe. Folyik a szennyezett lé hat hónapja, áztatja szét a pince döngölt agyag padlóját, no meg a ház alapját.

Még akkor jeleztem a Társasházat kezelő, közös képviseletet megbízásos alapon ellátó Hivatalnak, meg kéne már csináltatni, mielőtt összedől a ház. Na meg a közegészségügy, na meg a büdös.

Hat hónapig görcsöltek a problémán, addig tocsogott a lé, majd nagy okosan kitalálták, a házbéli háztartásbeliek lelkes helyeslése mellett, mivel a gyorsjavítást senki nem vállalta: dobjunk össze lakásonként 100 ezer forintot zsebből, és abból kicserélik az egész rendszert. Egy milla kettőért.

Anyátok dobja össze nem én! Egy éve a Fundamentánál lekötötték a ház összes pénzét évekre, jelenleg fél szabad forint nincs a számlánkon, prüszköltem mint a rosseb, de leszavaztak. Szomszédom a Fundamentás ügynök, toljuk a zsebébe a jutalékot. Hisztiztem, nem lehet egy működő házat fillér nélkül hagyni, mi lesz ha baj van?

Hát bejött. Havária van, volt. Százezres beruházásokról, pénzfelhasználásról döntenek háziasszonyok, akik egy villanyégőt nem tudnak kicserélni, viszont jól keverik a rántást a bablevesbe, abban igen kiválóak, nagyjából ennyit is értenek az építészethez. Ilyen a társasházi demokrácia.

A Házkezelő meg ellenérdekelt, nyomja a melót a puszisoknak, úgy is döglik az építőipar, az ügyintéző meg kap tíz százalékot, jattot.

Így hazarongyoltam: átöltöztem, hanyatt belefeküdtem a fekáliába, fülemig ért. Egy hajszárítóval kiszárítottam alulról a csövet, majd belenyomtam a repedésbe egy patron szilikont. Kétszer a pofámba húzták az emeleti vécét, pedig mindenkit megeskettem, hogy nem használ két órán át vizet. Nem érdekes, kezdtem elejéről a hajszárítózást, feküdtem még egy órát a sz@rban.

Feljöttem a frisslevegőre, megjött a Plázából a földszinti lakó. Szőke nő. Ott dolgozik, tudta nem lehet használni a mellékest, van neki személyzeti, meg pláza vécé hat darab. Áll az ajtóban X – ben a lába, hogy neki nagyon kell. Hazahozta. Mai napig nem érti, miért kezdtem üvölteni az udvaron? Meg hogy mit hozott haza?

Nincs baj, visszafeküdtem a trutyiba még fél órácskát, hajszárítóztam kicsinység, aztán végre kész lett.

Tegnap négy óra utazás után beestem az ajtón, kijöttek ketten elém, na nem üdvözölni. Minden alaklommal hozok két liter bajai bort, hazautazáskor, kéthetente. Évente 20 litert, a háziaknak kóstolót. Nyáron gyümölcsöt, másik harmincat. Kilóban.

Most nem volt bor, átfejtették, ahol venni szoktam, kicsit kénes, még szellőztetni kell a nedűt.

Így mindenki hazaballagott, két percen belül kiürült a folyosó, ember nem volt, aki megkérdezze: nem kérsz egy kávét, van itthon egy karéj zsíros kenyered?

Jók az emberek. Jó Társasházban lakni.

Autó. Összetörtem a Ford Mondeo elejét, rohanni kellet Bajára hőszigetelő lapokért. Reggel hétkor laposan szemembe sütött a nap, elvakított. Ablak és tükrök párásan átláthatatlanok, térdig érő árkomban, mellközépig érő gaz. Beletolattam, felakadtam, majd mivel előre nem tudtam kijönni, hátramenetben padlógázzal, átszáguldoztam az árkon. Az eleje felakadt, darabokban leszakadt a spojler, meg hozzá a rendszám. Rendszámot visszaraktam facsavarokkal, mellőle hiányzik a negyed autó. Irány Baja. Kell a francnak az autó, itt mindenki biceglivel meg csónakkal jár.

Az árkot, azóta kitisztítottam, vettem még a télen egy benzinmotoros lengőkaszát, így a füvet is levágtam. Az is egy sztori, ahogy megtanultam kaszálni, tiszta paraszt lettem. Jobban kaszálok már, mint egy hivatásos közmunkás.

Kert. A tarackkal vívott csatát elvesztettem. Időm nincs kapálni, rohanok építőanyagért, tolom a talicskában mezítláb, két utcából a meszet és cementet a szatócsboltból. Hordom a téglát. A tarack meg nő mint a rosseb.

Elnyomta a magról vetett hagymát, a pasztinákot, más gyökérféleségeket. Csemegekukoricával még reménykedem. Viszont gyönyörű a borsóm, és a csicseriborsó.

Retekből meg egyenesen nagyhatalom vagyok a faluban. Másnak még meg se nyekkent, én meg reggelente kiballagok egy szál kolbásszal a zsebemben, meg egy karéj kenyérrel, és úgy ritkítom az ültetvényt, megmosom a kút vizében, majd megeszem az apraját. Ez se az én érdemem, Mama látja, hogy rohangálok, mint a mérgezett egér, így esténként átjön fél órát kapálni. Nyolcvanegy évesen, nekem meg ég az orcám.

Fagy hazavágta a gyönyörű öreg diófámat, meg másokét is. Most kezd újból rügyezni, de termés már nem lesz az idén rajta.

Késői alma talán megúszta, korai érésűek fele részben elfagytak. Mutatóban van pár pici almabogyó az ágakon. Cseresznye, meggy is ötven százalékos, barack még bizonytalan.

Igazából most értettem meg, mennyire kiszolgáltatott az ember, a földből élő ember a természetnek.

Építkezés. Kilencven százalékos a készültség. Vasárnap befejezzük, szerdán beköltözöm.

Kőműves mester, ahogy vártam átvágott: május első hetére ígérte a falazást. Egy napi munka, de nem ér rá. Második héten sem. Kérdem, mikor falazunk? Haláli komolyan mondja, talán szeptemberben.

Barátsággal elbúcsúztunk, mondtam, ha itt lenne a puskám, most lőném le!

Jelenleg a falu Mekk Mestere rakja a falamat. Szépen, de mintha puzzlet rakna ki, olyan ütemben.

Órabéres, mondja a segédmunkát is Ő végzi, így másfél fizetés jár?! Megmagyaráztam: nem Te vagy az Esztergomi Bazilika építész restaurátora. Ha segédmunkát végzel, akkor mit csinál a másik éned, a kőműves. Semmit? Akkor állásidőre minek fizessem?

Kóstolgatnak, hol lehet a hülye városit beetetni.

Mondtam neki a végét, egy összegben, így is több ötezerrel, mint amire számított. Meg hogy vakarózhat jövő decemberig, most már a saját idejére, zsebére vakaródzik. Úgy hagytam ott, kopácsol a kőműves kalapáccsal, mint a géppisztoly, vagy a harkály a fa tetején. Sebességet váltott.

Gyönyörű kézzel vetett százéves piros tégláim vannak. Nincs közöttük két egyforma, kívül sima, ahogy a forma tetején elhúzták az agyagot, belül meg rücskös. A rücskös fele kerül a házon belülre, olyan rusztikus és bűn ronda, hogy az már szép. Nem lesz vakolva, fugázott nyers téglafal, így van kitalálva. Úgy cseng a tégla hangja a kalapács alatt, ha bírnék kottát olvasni: eljátszhatnám kőműveskalapáccsal a Beethoven IX szimfóniát rajtuk. Megvettem egy öreg tanyaépületet, fele vályog fele tégla. Kibontottunk 1100 téglát, traktor pótkocsival elszállítottuk a faluba. Pont annyiba került a tanya, mint ha Bajáról kihozattam volna egy Tüzépről a téglát, csak több a meló vele, de megérte. Homokot a Duna mederből bányásszuk, konkrétan, lopjuk. Úszik a költségvetés, üres a zsebem. Ma banki napom van. Csúsztam az alap miatt harmincat, hogy nem jött a kőműves, így gyönyörű erdélyi gyalult fenyőfából lesz az eleje, abba lesz beépítve az ajtó ablak, három oldal meg falazva. Szebb lesz, csak megint bukok húszat. Zoli asztalost még meg kell említenem: vérprofi, azt a háromszázhúsz statikai hibát, amit itthon tervezéskor elkövettem, tizenöt perc alatt helyre rakta. Ráadásul úgy hogy a látvány ( álmom ) nem változott. Ja és végtelenül megbízható és tisztességes, mindenféle hiéna beütés nélkül. Rock & roll.

Egyebek. Jelenleg a Mamáéknál lakom. Imádom a két öreget, Szeréna mamát meg a Zoli papát. Nem engedtek ki a sátorba, bedugtak a tisztaszobába. Utoljára akkor aludt benne valaki, mikor sok éve összeházasodtak és elhálták a nászt. Marha hideg volt benne, 40 éve nem fűtött senki a házban, alpesi hálózsákban, meg egy nyári zsákkal a fejemen aludtam. Fogvacogva, kívül 10 fokkal melegebb volt az éjszaka. Mama azt mondta: rám rakja a nászajándék libapehely dunnát, de ezt megúsztam. Papa noha borából ( noha szőlő: direkt termő bogyó, nem kell permetezni, kapálni, csak lerugdalni a tőkéről szüretkor, alig mérgezőbb mint a hypó ) készült fröccsöt esténként már nem mindig bírom kikerülni. Szeretetből adja, sértés lenne elutasítani. Családtag vagyok, tikok alól szedem Kisbrekinek a friss tojást, egyet sóhajtottam hogy szeretem a káposztás ételeket, másnap cvekedli volt az ebéd.

Segítek, ahol tudok, volt egy teljesen új de használaton kívüli búvárszivattyúm, most ott szürcsöli a vizet a Papa kútjában, nem kell többet a vödörrel megerőltetve magukat, felhúzni a kút vizét. Fehérvári nyuszi tojta szívből jövő ajándék. Lerakom a két köbméter tüzelni való fát a pótkocsiról, behordom a helyére. Penge élesre köszörültem a kapákat, fejszét. Vasárnap elviszem őket kocsival a szomszéd falu református templomába, mivel Dunafalva katolikus falu. Nekem kicsi szivesség, nekik 81, 83 évesen megoldhatatlanul nehéz feladat. Hiányozni fognak, ha a jövő héten kiköltözöm.

Mamának volt egy egere, két hete kergetik egymást. Az egér elunta, beköltözött hozzám, behozta a szagát is. ( vesztére, hazament, a Mama meg dió, befőttes üveg csapdával tegnap éjjel elkapta )

Baj az, addigra minden ruhám, egérszagú lett, hozzá a ritkán szellőztetett szoba szaga, meg izzadok is rendesen a nyári melegben, melóban. Kútban mosakodni az meg nem a füriszoba.

Tegnap a tömött buszon mellém ült egy kis csajszi, egy faluig bírta. Aztán felszabadult pár ülés, így elmenekült hat sorral hátrébb.

Megszagoltam magam: egérszar, izzadt ló, száraz teveürülék bájos elegye áradt a ruhámból. Coco Chanel vagyonokat fizetett volna, ha bírja szintetizálni ezt a parfüm keveréket, sajna elkésett, tegnap este kimostam a gönceimet.

Kisbreki a napokban, ucsó pillanatban, adja le a diplomamunkáját, a szakdogát. Azért is jöttem haza, elolvasom, de üres a ház, hol a francba van a Kölköm, csak egy zöld parízervég vigyorgott rám a frigóból, mikor kinyitottam a hűtő ajtaját.

Mára ennyi elég, mindenkit szeretettel csókútatok, berki tomi ( b r e k i )







Bableves főzőverseny

Kaptam egy fotót melyet Brekinek ajánlok:

Jó napot, jó napot!

Beindult az építkezés, nem is kicsit, de nagyon, döcögve. Nem hiába mondtam korábban: normális ember nem építkezik, még végveszélyben, részegen sem.

Télen lementem, megállapodtam a falu egy szem kőműves mesterével, korábbról még a Budi I. építkezés óta munkakapcsolatban vagyunk, hogy március 30- ig megépíti a Budi II. ház alapot. Nyers költségvetés alapján, kiszámolta: 46 ezer forint a vége. Hagytam ott ötvenezer forintot, ne kelljen saját zsebből megfinanszíroznia, télen alig a munka, ilyenkor szerényebben élnek.

Jelentem: április 11. nap, akkora lett kész az alap, rá kellett még fizetnem 28 ezret. Majd két hét csúszás, harminckettő bukta.

Nincs ezzel semmi baj, láttam, benne van a munka és az anyag, nincs ebben semmi simli. Távollétemben lelkesen megépítették a Paksi Atomerőmű 4. blokkjának az alapját. Minek? Budi kettőnek?!

Igazából a határidő csúszása jobban felidegesített: a legjobb barátom korábban rendszeresen elkésett napi öt percet a munkából. Mondtam, ne csináld ezt velem Öreg, protokoll eseményre megyünk, nem telefonálhatok a belügyminiszternek, halassza el fél órát a sajtótájékoztatót, mert a kolléga még kávézik otthon, a fővilnek meg lyukad az idegtől a gyomra, a várakozás közben!

Ez még az ősidőkben volt, a mobiltelefónia kezdetén. Westel kísérleti üzemmód: Budapest, Székesfehérvár, M7 autópálya, Balaton sávban. Pont beleestem, de készülékért ki kellett mennem nyugat Németországba, annyi márkát költöttem egy kétkilós telefonra, hogy a fehérvári cigányvajda vehetett volna az árán két kocka Ladát.

Húzta az övemet, mellette lógott a Nokia személyhívó. Bementem a fehérvári csemegébe, nem láttak még ilyen madarat, ennyi elektronikus ketyerével feldíszítve, összesúgtak a pult másik oldalán, ki ez a pasi? Nem tudtak dűlőre jutni, kihívták a Főnökasszonyt, az egy perc alatt eldöntötte: ez bizony egy kém. Nem is kaptam szalámivéget többet a sorban állva, mindig úgy varázsoltak, hogy a mögöttem lévőnek jusson.

Esendő emberből vagyok én is összerakva, így hagytam, hogy az higgyék: én vagyok a fehérvári James Bond!

Szóval, telefonozni nem lehetett, nem is illett, a R. Tomi barátom meg állandóan elkésett. Tűrtem két hónapig, figyelmeztettem, hiába, így letiltottam fél évre. A legjobb barátomat.

Mert ilyen a viszonyom a pontossággal meg a határidőkkel.

Van némi hasznom is az ügyben: ha ennek a hülye Kim Dzsong Un – nak mégis sikerül fellőnie a ballasztikus rakétáját, én csak fellibbentem a házalap sarkát, alábúvok és onnét röhögöm az igyekezetét. Ami atombiztos az atombiztos, a Budi II. az meg ilyen.

Múlthéten folytatódott a rémálom: lementem elszámolni, nézem a konyhakertet, jön ám a borsó meg a csicseri mint ha tolnák. Kétszeres sebességgel meg a gyom és tarack, mint ha valami gonosz manó taszigálná alulról. ( vígasztalt, az almafáimat gyönyörűen megmetszették, annyi a virág rajtuk, alig látni tőle az ágakat )

Nincs mese, menni kell a kapával. Megcsapkodni, manót, kőművest, fatelepieket.

Utóbbit még magyarázatra szorul.

Interneten találtam egy fatelepet Bácsban, nem messzire az építkezéstől. Hirdettek ám mindent, nagy örömömre, ami nekem kell fenyő fűrészárúban, szélességben és hosszúságban. Ráadásul, tavaszi akciókban 20 százalékkal olcsóbban.

Lebuszoztam 180 kilométert, négy órakor keltem, három és felet zötyköltem. Öt kilométert gyalogoltam az ipartelepig, körülnéztem a telephelyen, fele nem volt igaz, amit ajánlottak a neten.

Kérdem a pasit, a telephelyi ügyintézőt, négyfelé szakították, annyi volt a kuncsaft, így mezei érdeklődőkre nem volt ideje. Bementem hát az irodába.

Ott ül egy liba. Két kiló sminkkel, öt centis műkörmökkel. Annyit értett a deszkához, mint hajdú a harangöntéshez.

Láttam, nem a szaktudásért tartják, kiküldött a telephelyre, onnét jöttem. Mondom a kedvezmény is érdekelne.

Milyen akció? Milyen kedvezmény? Tőlem hallott róla először, két hete ment a hirdetésükben. Érdekes.

Ajánlotta: összeállítják kint a raktárban, amit akarok ( ami, amúgy nincs ) aztán ha bemegyek ad majd nekem kedvezményt.

Tippeltem: első nap, Káma Szutra hatodik oldaltól a 46. oldal gyakorlatai. ( előszót, azt majd átugorjuk ) Második nap, 47 és 100 között.

Gondoltam, alszom rá egyet és hazabuszoztam, kicsit zavart a tempó, én szívem szerint három napra elosztom. Nem kő kérem kapkodni.

Reggel jött a " millió dolláros nagy ötlet " ! On line, felveszem a kapcsolatot, írtam egy megrendelést a cégfőnöknek. Volt a levélben négy kezicsókulom, három kéremszépen és öt köszönömszépen.

Meg hogy szeretnék 130 ezer forintot elvásárolni náluk.

Libuskát, meg az ajánlatát szemérmesen nem említettem.

Hat napja várom a választ, lehet hogy ez nem tétel náluk? Vagy csak ekkora bunkók?

Profi problémamegoldóként, leugrottam Szekszárdra. Ott minden van, mi kell, sőt azon felül is bő választékban. Olcsóbban. Kedvesen fogadtak és segítettek, ahol tanácstalan vagy bizonytalan voltam.

Kicsit többet kell a trélert húznom a Forddal, pár kilométert, de így is megéri. Szombaton, ha nem esik, szállítok, következő héten építjük a fa vázszerkezetet.

Május első hetében falazunk, ( vagy elásom, esetleg bekapálom a padlizsán ágyások közé a kőművest ) május tizenötödikén beköltözöm, és rock & roll!

Azért mindenki jól gondolja meg, mielőtt építkezni kezd, tavaly óta tudom: az élet nem habos torta! Néha nem elég a pénz, hogy menjenek a dolgok, kell egy kapa is!

Mindenkit csókútatok, barátot, Tekergőt, rokont, nyáron látjuk egymást! b r e k i









Böllérinas voltam Dunafalván.

Na, ez az év is jól kezdődött! Lementek az ünnepek, a karácsony csendesen. Az éjféli mise itt a Cisztercita templomban tette igazán ünnepivé, teljessé azt a pár napot.

Újév kicsit rumlisan, de jó bulival indult: szokásos január elseji erdőjárás a Fehérvári Gombászklub tagtársakkal – a sárpentellei erdőben. Pezsgős, szalonnasütéses gyalogtúra. A lányok süteményt hoztak, a fiúk meg pezsgőt és pálinkát. Voltunk vagy huszonegyen. ( Tök olyan rendes kis társaság, mint a Tekergők ) Raktunk egy jó nagy tüzet, sütöttünk, pezsgőztünk, dumáltunk nagyokat. Benyó, a nyolcéves meg hazaterelgette a jókedvű társulatot. Azután másfélhét unalom, gondoltam el kéne menni, a változatosság miatt, meg amiatt is, mert szeretem, meglátogatni Füreden a szívkórházban a rokon leányt. Karbantartáson van, kiderült jól is van ’hál Istennek.

Felülök a buszra, hát Várpalotán már ver a víz, Hajmáskéren meg már émelygek is, de fenemód.

Fogom a pulzusom, rendben. Lázam nincs. Töröm a fejem akkor mifene a baj, aztán villámcsapásként ér a felismerés, kizárásos alapon: bajban vagy komám, terhes vagyok!

Elvergődök Füredig, ott meg a korház bejáratánál egy tábla fogad, délután három óra felé érkezve, házirend, „ kapuzárás 20.00. órakor. „

Na, pont ez kellet még nekem, áldott állapot mellé még egy kapuzárási pánik?!

Az első frász után azért kicsit megnyugodtam, Sümegen van a megyei pszichiátriai zárt osztály, azt legalább megúsztam. ( rövid időre )

Azért volt szép is ebben a napban: vonattal jöttem haza, vasúton ért az este. Fűzfői öbölből a nyílt vízen visszatekintve, Almádi – Balatonfüred – Tihany irányában, az esti fények hangulatában értettem meg igazán, miért is szeretitek Ti annyira a Balatont?

Telefonüzenet várt itthon, idős falvai barátom kérdi, tolmácsolja Katica feleség üzenetét, hogyaszongya: „ kérdezd meg már a Brekit, mikor jön haza? „ Haza. Én, a Szigetre. Dunafalvára.

Másnap csomagoltam, tíz év óta nem mondtak nekem ilyen szépet, szívemhez szólót.

Leutaztam, kiballagtam a vendéglátó Tanyára, négy kilométer a falutól. Volt egy tizenkétpontos teendő listám, ( kőművessel tárgyalni, alapot kitűzni, fogasolást megrendelni, stb. ) megesküdtem – aznap egy kortyot nem iszom, bármennyire erőltetik.

Egy hónappal azelőtt, mikor ott voltam, lefejtették az időben a borokat, éppen kifőzették a cefrét.

Nyers homoki borok, karcos éretlen, friss pálinkák. Minden ismerős házba, van belőlük sok, tiszteletből be kellett menni. Köszönni, lejelentkezni. Örültek mindenhol, jó szívvel kínáltak étellel és itallal. Főként itallal.

Mire kiértem a Tanyára, igen rossz fizikai állapotba kerültem. Nem annyira a mennyiség, a minőség miatt.

Fogadkozásomnak köszönhetően most megúsztam, viszont a Szeréna mamát ( ukrán – magyar fogadott anyám a faluban ) meglehetősen ideges állapotban találtam.

„ Baj van Kisgyerek! „ Nem tette hozzá hogy városi seggfej, így láttam tényleg nagy a baj. Zoli bácsi a férje igen beteg, napok óta fekszik. Tegnap még a mamának is harmincnyolc fok láza volt.

Holnap reggel meg hétre jön a Böllér, csak most ér rá, lemondani nem lehet. Az ólban meg várja egy kétszázhúsz kilós göbe ( anyadisznó ) hogy megszúrják.

Aranyos volt a mama, bár igen nagy izgalomban volt, de még így is meghívott másnapra, toros ebédre!

Mondtam, nem kóser ez így Mama, szerezzen egy öltözet munkásruhát a faluban, hajnalban jövök segíteni, mit tudok – délben meg jöhet az ebéd – ha már megmelóztam érte.

Így lettem Dunafalván böllérinas. Két napra terveztem az utat, négy lett belőle.

Megalkudtunk, örült is a váratlan segítségnek, én meg elindultam ki a Tanyára elfoglalni a szállást.

Ballagok kifelé a húszkilós hátizsákkal, szántókon keresztül, közben meg egyre jobban bánom az elhamarkodott ígéretet. Nem a meló miatt, mennék én helyette szívesen betonozni, vagy fagyott földet kubikolni, ártéri erdőben fát vágni, de disznóölésen tíz éves koromban voltam utoljára.

Akkor is a szobában kucorogtam sírva, addig ki nem mentem, míg el nem halkult a kétszólamú sivítás az udvaron. Előbb a malacka hagyta abba, a botcsinálta böllér, Fater haverja, még visongott öt percet, mert megharapta az ártány.

Nincs mese, megígértem, menni kell.

Kiértem, a tanyasorra, de addigra már igen be voltam rinyálva.

Mondom a házigazda Jóskának, hogyan jártam, meg hogy maradok még a megbeszélthez képest két éjszakát. Nem bánta, egyedül él, a falu négy, a következő lakott tanya meg két kilométer. Társasághiányos, bár lehet, hogy nálam jobbat érdemelne.

Ez a lökött, látta hogy majrézok, mondtam is neki. Rendes volt, vittem Füredről egy üveg szürkebarátot, éjfélig iszogattunk. Közben meg disznóvágásos rémmesékkel szórakoztatott.

Ledöntötte a böllért a két és félmázsás disznó, eltörött a lába. Nem a disznónak, a böllérnek.

Nem tudták lefogni a disznót, kiszabadult az ólból, kitört az udvarról. Faluhosszát kergették négyen, százan meg kibiceltek hozzá.

Végül a mezőőr lőtte agyon, nem a böllért, a disznót.

Mondtam, meséljél már valami erőt adó történetet a böllérinasokról is. Röhögött, olyant nem tud. Az inasok mind kint vannak másik szélin a falunak, a gesztenyésben.

Konkrétan a temetőben. Disznóvágásból kifolyólag.

Ilyen formán, lélekben jól felkészítve nyugovóra tértem.

Hajnalban kelek, baromi sötét az éjszaka. Mínusz hat fok odakinn. Felöltözöm, vacogva elindulok befelé, felerészben a hidegtől, nagyobb részben a dübörgő majrétól.

Botladozok a fagyott göröngyökön, a szántásban, úgy kétszáz méter után az egyik sötét lakatlan romos tanyáról, mögém csatlakozik két, csámpás, csapzott sovány kuvasz.

Örültem a társaságuknak. Két percig. Láttam ezek nem barátkozni, megenni akarnak.

Eddig se voltam nyugodt, de ettől még jobban sík ideg lettem. Liftezett ám megint a gyomrom, pedig addigra már tudtam – mondta a szomszéd doki, még otthon, nem vagyok terhes.

Szóval, dübörög a majré, mondom az ebeknek, Lányok én hányok.

Morognak rendesen, tán nem találtam el a nemüket? Pedig ötven százalék esélyem volt rá.

Adott szó kötelez, ha már megígértem, átöleltem egy 5 Kv távvezetékoszlopot és megtettem.

Megkönnyebbültem, a következő oszlopig. Ott megint. ( hisztérikus a pasi )

Aztán futás, alig volt vissza másfél kilométer a falu, az ebek egyre követelőzőbbek lettek a reggelijük miatt.

Beesek a mamácskához, mondja de szép színváltós a fejed. Olyan, mint a szemafor ukrajnában. Hol zöld, hol kék.

Nem volt idő csevegni, húznom kellett párszáz vödör vizet a kútról, tüzelni az üstházban, forró vizet készíteni a rénfa mellé. Tettem oda egy vödör hideget is, hátha beájulok, legyen kéznél, ne a mentőautóban kelljen újraéleszteni.

Onnét már ment minden profi módon, mint a karikacsapás.

Jött a böllér, megütötte a göbét villannyal, majd nyekk nélkül megszúrta. Forráztak, pörzsöltek, szétkapták pár óra alatt. Hentes a szakmája, ebben a szezonban a harmincadik disznót vágja.



Megtörtént a metamorfózis: reggel koca, délben kolbász.

Kaptunk egy olyan ebédet, friss hús sütve, fokhagymás, borsos máj burgonyapürével. Foszlós kenyérrel, csípős savanyával. Milyen volt, elmesélni nem lehet, csak jó étvággyal megenni.

Másnap bementem a komatálért, mama parancsára. ( fényképem is van róla ) Szakadó hóban, félméteres hullámok tetején, viharos szélben átmentem az átkelőhajóval a szekcsői oldalra, és a harkányi busszal hazajöttem. Előző naphoz képest, ez már nudli.

Három óra buszozás, bedugtam a fülest a tablet PC – be, jó amerikai country zenét hallgattam hazáig. Közben azért félálomban elgondolkodtam, jó pár milliárd ember él ezen a sártekén, majdnem mind teljesen normális.

Mégis mi a rosseb az oka, hogy velem történik állandóan valami nem normális?

Ennyi a történet, minden Barátot, Tekergőt csókútatok, b r e k i











Tisztelt Tekergők, kedves Túratársak!

2011.12.23.

Néhány dolog kimaradt a dunafalvai térség, holkerékpározzak.hu web oldalának ismertetőjéből. A teljesség igénye nélkül – személyes tapasztalásaimmal és a helyszínen gyűjtött ismereteimmel kiegészítve – kizárólag kerékpáros túrákhoz való kedvcsinálás okán, kiegészíteném azt: A falu, Dunafalva, a folyó folyásiránynak baloldalán, Dunaszekcsővel szemben, Baja és Mohács között a „ Szigeten „ terül el. A sziget elnevezés, a népnyelvben honosodott meg, igaz, valós földrajzi okai is vannak, hiszen egyik oldalon a Duna határolja, fent Baja térségében a Sugovica csatorna zárja a területet keresztirányban, Dunával párhuzamosan meg a Ferenc csatorna, ( régi Duna meder ) zsiliprendszerrel kötve a Sugovicába, adja a sziget határait. Alsó oldalon, már az országhatár túloldalán, meg a Dráva öleli körbe a Szigetet.

Sziget jellegének megfelelően – közúton, két hídon, vagy a mohácsi esetleg a dunaszszekcsői komppal lehet bejönni a szigetre. Amúgy a Ferenc csatorna kedvelt horgászhely, kezdő vízi túrázóknak, kicsi gyerekkel veszélytelen útvonal – egynapi kényelmes lapátolással bejárható. Baja alatti indulással, Nagybaracskára való érkezéssel.

Baracskán, a jó nevű Bárka – csárda várja az érkezőket, kiváló bajai tésztás halászlével az étlapján.

Nem túl flancos, inkább picike, családias termálfürdőben lehet szusszanni pár órácskát a kiadó étkezés után.

Ha már a térség gasztronómiai kínálatánál tartunk, senki ki ne hagyja, hogy megkóstolja a bajai Petőfi szigeten lévő Sobri halászcsárda harcsapörköltjét, sokat veszítene vele, ha az életéből, étrendjéből kimaradna.

Lehet még kérem fokozni a kulináris élvezeteket: Falvával szemközt a kompkikötőnél, a szekcsői parton, a Dunagyöngye csárda kínálja halételeit.

Ha valaki maga kívánja bográcsban elkészíteni saját szája íze szerint a halászlevet, vagy halkocsonyát, saját táborhelyén – neki ajánlom a hozzávaló friss halhús beszerzésére, a csárdától pár méterre, a parton kikötött úszó halászházakból, friss halat lehet venni a halászoktól.

Amiket is felsoroltam, mind 20 – 25 kilométeren belül van, kerékpárral oda és vissza fáradság nélkül megjárható.

Kerékpárhoz kapcsolódik: ember ne tegye be a lábát bicikli nélkül Dunafalvára, akkora a falu, településszerkezetét tekintve. Sűrűbben lakott a faluközepe, aztán ritkulnak a házak, egészen a szélső tanyákig. Van olyan utca, ami három kilométer hosszú, több is. Ráadásul nem ritka a falu belterületén, ezer – kétezer négyzetméter kukoricás, egy hold szója vagy lucernás, ami tovább tagolja a falut.

Kilencven éves néni még, hároméves gyerek már bringázik.

Ez a tanyaszerkezet 1956. évben alakult ki, az akkori jeges áradás elmosta a falut. Baja és Mohács védelme miatt kitelepítették az itt lakókat, és a fehérvári vadászbombázó század pilótái, dugattyús – propelleres gépeikkel szétbombázták a jégtorlaszokat és a védőgátat. Ráeresztették a több méteres fagyott vizet a falura, annak házaira.

Ezt követően újjá épült a falu, jelenlegi szerkezetével, részben típusházakkal. Ennek a szoc – reál építkezésnek ma már alig van nyoma, mindenki hozzáépített, vagy bontott a házából, a család mindenkori létszámának és szükségleteinek megfelelően. Persze, azóta épültek új házak is szép számmal.

Kilencszázas lélekszámú, szép kis falu, mindjárt a Duna gátjának tövében. Szeretetre méltó, befogadó, kedves lakóival. Pár roma család, gondolom egy - két nevében sváb kötődésű család is él a faluban, mivel kétnyelvű falutábla is van a falu mindkét oldalán. 99.9 százalékban magyar falu. Rendőr körzeti megbízott is él a faluban, a falu szülötte. A közbiztonság kiváló állapota miatt, én még hivatalban, egyenruhában nem láttam, semmi dolga a faluban. ( Az utóbbi húsz év alatt összesen egy bűncselekmény történt, elloptak másik faluból jöttek, két birkát és megették azokat.. Ma is szent borzalommal emlegetik az esetet, hiába vígasztalom őket hogy nekem ennyi idő alatt háromszor feltörték az autómat, és az udvaromból lopták el fémgyűjtők, a vitorlás hajóm hatméteres alumínium árbocát.)

Olyan dunai panorámával rendelkezik a falu, és természeti környezettel, ami vetekszik a Dunakanyar értékeivel, látnivalóival.

Ritkaságát, természetes báját növeli, hogy a turisták még nem fedezték fel, vagy alig. Nem túlzsúfolt idegenekkel a falu. Bár már elindult valami változás, német családok vásárolják meg bagóért a kiürült házakat, felújítva azt vagy nyaralónak használják, vagy nyugdíjasként végleg beköltöznek. Az Eurovelo 6sz kerékpárút, a falu teljes hosszát érintve a gáton halad, Bajáról jövet, majd ezt követően Mohács után hagyja el az országot.

A kerékpáros túrizmust kihasználva, arra ráépülve, a régi magtárépületből háromemeletes ifjúsági szállás épül, jelenleg még folyik a beruházás.

Az Euroveló hatoson, rendes kis bringa forgalom halad északról – délre, sajnálatos hogy magyar bringásokat alig látni. Németek, dánok, hollandok élvezik a kerékpározás örömeit, csodálják a páratlan Duna menti természetet.

Tudni kell még, a falu szinte egyedüli módon, három Nemzeti Park ölelésében fekszik. Maga a falu, a Duna – Dráva Nemzeti Park védett részén terül el.

Túlparton a szekcsői löszfal, suhadás, ( az is természetvédelmi oltalom alatt ) a szekszárdi borvidék dombjainak a vége is egyben, kapcsolódva a gemenci erdőhöz. Szőlőskertjeivel, ódon pincéivel, szekszárdi minőségű fehér és vörös boraival.

Érdekesség képen, a Duna természetes vízválasztóként osztja ketté a két borvidéket. Bal parton, könnyű fehér bajai borokkal, túlparton – nehéz testes szekszárdi vörös borokkal jelenítve meg a különbséget. 200 méterre egymástól, két világ.

Egy nap alatt lehet megkóstolni mindkét fajtát, délelőtt a homoki borokat ízlelgetve, ideát, aztán átmenni a komppal, vagy a kis motoros római gályával a túlpartra, és befejezni a napot egy pohár odavaló száraz vörössel.

Érdemes kirándulni még Mohácsra és Bajára, vagy autóval, vagy kerékpárral a gáton. Mindkét város bővelkedik látnivalókban. Bajáról, egy faluval arrébb fel lehet szállni a gemenci erdei kisvasútra, ami Szekszárdig zakatol az utasaival. Szekszárdi borkóstoló és városnézés után, visszavonatozni, és onnan hazatekerni a falvai táborhelyre. Egynapi kirándulásba épen belefér. Jó bringásoknak.

Mohácstól meg egy picike ugrásra van a Nemzeti Emlékhely, Sátorhely falu határában. Hasonló, mint Ópusztaszer, csak más tartalommal. Azt is lehet ( illik ) megnézni.

Mielőtt feledném, a harmadik park meg a Kunsági Nemzeti Park, keletre terül el a faluhoz képest.

Ha valaki szeret termálfürdőzni, neki is elérhető távolságban van a dávodi termálfürdő, ez már magasabb kategóriájú fürdőhely, mint a baracskai. Élményparkkal, sok medencével és minden hozzá való luxussal. Négycsillagos szállodájával.

Utazás, szállás, étkezés és sport:

Igaz, Baján és Mohácson is van vasútállomás, de a vonatközlekedés nem túl jó a sok átszállás és a távolság miatt.

Buszközlekedés, az sokkal jobb. Székesfehérvárról naponta két busz megy Bajára, egyik kora reggel, másik kora délután. Onnan átszállással, még negyven perc és Dunafalvára lehet érkezni. Visszafelé is jön mindkettő járat, különböző napszakokban. Vagy, korai busszal indulás Mohácsra, leszállni útközben Dunaszekcsőn, és az egyórás komppal átjönni a szigetre. ( kompközlekedés, nyári menetrend szerint: kora reggel kettő, aztán egy órától - délután ötig minden órában fordul a komp )

Gépkocsival, Szekszárd irányában, aztán a Szekszárd előtt a szekszárdi vagy tovább Bátaszékig, a bajai hídon átmenni a túlpartra. Esetleg a dunaföldvári hídon korábban átmenni a Dunán, és végig a bal parton Bajáig. ( ez az útvonal talán kevésbé forgalmas, kicsit lehet hogy hosszabb ) Aztán Bajáról – Szeremlén át, tovább a gáton, ( még 20 km. ) dunafalvai érkezés. Lehet menni Bajáról – Nagybaracskán át is, nem sokkal jobb az út, mint a gáton, de jó nagy kerülő.

Esetleg, Mohács érkezéssel. Komppal át Újmohácsra. Onnan, délről Dunafalva megközelítéssel.

Ez már nagy kerülő, kizárólag mohácsi városnézés, és az Emlékhely meglátogatása miatt érdemes erre kerülni. ( ugyanez a gáton, rövidebb úton, bringával is járható, másik napon )

Szálláslehetőségek, táborhelyek:

1. Breki Tanya. Bent a faluban, közel a Dunához, bolthoz, kocsmához. Vízöblítéses WC, kerti szolár tusoló, bográcshely, főzési lehetőség gázon. Korlátlan számú sátorozóhely. Ivóvíz, nyomóskútról 20 méterre, biogyümölcs, érés szerint a fáimról ízlelgetve – nem piacra, zöldség a konyhakertemből reggelihez. Előzőek ingyen, következőkért már fizetni kell a vásárlás helyén: termelői bor kettőötvenért szemből, finánc nem látta 45 fokos kisüsti pálinka ezerötszázért két utcával feljebb, frissen fejt tehéntej a párhuzamos utcában, mangalica házikolbász kettőezer. Háromutcányira. ( idei árak )

2. Zöldpart kemping. Duna parton, ártéri erdőben. Homokos dunai strand, tiszta, és sekély vízzel. Konténer WC, hidegvizes tusoló. Bódékocsma, csapolt sörrel és röviditalokkal. Kenyérlángos, palacsinta sütödével. Falutól két perc gyalog, messze környék legjobb strandja, Bajáról és Mohácsról is idejárnak.

3. Csobbantó Major. A falu határában, épített jurta sátorban is lehet aludni. Kutyák, macskák, háziállatok. Szekerezési lehetőséggel, tán még lovagolni is lehet.

4. Farkasné Gyöngyi Apartmanház. Komphoz közeli utca, két kétágyas szoba ( pótágyazható ) étkezővel, felszerelt konyhával. Fürdőszoba. Udvari fedett parkoló. Tűzrakóhely. Féltető alatt kiülő, pihenőszékekkel. Szépen parkosított virágos belső udvar. Utcai fronton látványpékség, friss reggeli pékárúval, tejjel. Jelenleg komfortban a legjobb, 3000.-/ fő / vendégéjszaka. ( 2011. év árai )

5. Marika panzió. Beljebb a faluban, komfortban kicsit szerényebb. Földszinti lakóház, tetőtere beépítve. Külső lépcsőfeljárattal. 4 kétágyas szoba. Közös WC és fürdőszoba a szobákhoz. Hűtőszekrény, és főzési lehetőség. Udvaron fedett dühöngő, sörpadokkal. Kocsival parkolási lehetőség az udvarban. Igény szerint reggelit vagy vacsora főétkezést lehet kérni a szobákhoz. Szobaár, 2800.- / fő / vendégéjszaka. Vacsora 800.- / fő. ( például: Csülkös bableves, apró nokedlivel. Rengeteg füstölt hússal, és zöldséggel. Tejföllel. Záróétel háromféle rétes, személyenként 3 db. Akkora, mint a sütőlapát. ) Kipróbáltam, mondtam a Marikának, kieszem a vagyonából. Kinevetett, neki lett igaza. Amúgy ő viszi a Nádas kocsmát is a férjével, bent a főutcán. Ott is főz csoportoknak, ki kell próbálni – megéri.

6. Katica Vendégház. Falu másik végén, átalakított parasztház. Bővebbet a neten, én is csak kívülről láttam – a többiben voltak vendégeim, azokat jól ismerem.

Hosszabb ott tartózkodás esetén, szállástól függetlenül érdemes befizetni, vagy lehetőségként figyelembe venni: a falu központi konyháján, nyáron is főznek napköziseknek, és nyugdíjasoknak, csumi kaját ( menüs étkeztetés ) Állítólag hatalmas adagok 750 forintér. Elvitelre „ idegenek „ is befizethetnek.

Bringát aki tud, kocsival hozzon magával, buszosoknak tudok kölcsönözni a telepített bringáimból. ( két ffi, egy női, mondom kölcsön – nem hazabiceglizni ) Van egy hármas kenu, lapátokkal – mentőmellényekkel. Kettes kajak, lapátjaival. Ezek is ingyen vannak. ( mindjárt elbőgöm magam a szívjóságomtól, és a meghatottságtól. Persze a táborvezetőt meg lehet vesztegetni egy üveg teszkós viszkivel, vagy vodkával, attól nem fog zokogni, vigyoribb lesz ) Nagyobb létszámra szedünk még valahonnan össze pár hajót, ezekért már lehet, hogy valami jelképes összeget fizetni kell. Gyalogtúrákra, kerékpártúrákra ott van egész Dél – Magyarország, evezni meg 100 kilométer folyamszakasz.

Aki meg csak pihenni akar, nem sportolni, az sétáljon a Duna parton, ártéri erdőkben – réteken. Ismerkedjen össze a nyuszikkal és a gólyákkal. Igyon meg egy pohár sört a főutca valamelyik kocsmájában, Pultos Icának ne feledje mondani, hogy csókútatom, Marikának meg hogy éjjel álmodom a babgulyásáról! Szekerezzen egyet, vagy üljön bele a római gályába és kiránduljanak egy jót a Dunán. ( Balázs Feriék „túra „ hajóját jelenleg a Dunaszekcsői Lugió Alapítvány birtokolja, üzemelteti. ) Aztán, este csak úgy ballagjon ki a kompkikötőbe, sötétedés előtt fél órával. Egyedül, vagy másodmagával. Pihenjen meg egy kikötőbakon, hallgassa a csendet, háta mögött addigra a falu már elcsendesedett – a falusiak korán feküdnek, mert hajnalban kelnek. Nézze a fecskéket, micsoda nyaktörő műrepüléssel, a meleget sugárzó hajórámpa fölött 10 centivel, vadásszák az esti rovarokat. Csodálkozzon rá, hogyan bukik a nap, a dunaszekcsői Várhegy kettészakadt, Dunába omló löszfala mögé, pirosra festve az ég alját, rózsaszínűre színezve a gomolyfelhőket. És ha ekkor behunyja egy percre a szemét, érezni fogja, hogy valami megérintette a lelkét. Akár hívő, akár ateista.

Kérem, ide mindenki a saját felelősségére jöjjön! Két napra jönni veszélytelen, de nem érdemes – akkora távolságra vagyunk az ország közepétől. Három, négy nap után megfogja a látogatót a csodálatos természeti környezet, a folyó hallgatagon hömpölygő, de mindig változó látványa. Az ártéri erdők érintetlen növény és állatvilága. Megismerkedik az itt lakó emberek egyszerű, dolgos és tisztességes életével. Barátokra, ismerősökre lel. Na kérem szépen, innét mindenkinek megváltozik az élete, lelkülete. Másként tekint a világra, más szemlélettel éli városlakók életét. Lelkében ettől fogva örökké visszavágyik, bevallottan vagy tagadva azt – szeresse amúgy bármennyire városát, és a kedves, kedvelt Balatont, aminek partján éli az életét. Mert elvarázsolta, rabul ejtette a falu. Örökre.

Tessék élni a lehetőségekkel, baráti üdvözlettel:

berki tamás / b r e k i /

Helyzetjelentés (2011.11.20.)

Kezit csókulom, Tekergők! Csak azért írok, el ne feledjétek ezen a télen, a napsütés hiányától szenvedő - most éppen a szmogtól fuldokló, dunafalvai szökevény - fehérvári " Tiszteletbeli Tekergő " társatokat!

Szép napot mindenkinek! Teszek ide kép térképet, a Szigetről. Most intenzív tervezés ( faház, kerti pavilon építés ) stádiumban töltöm a szürke őszi napokat. Jelenleg a birtok harmadát szántatom, kora tavasszal veteményezek - legyen friss zöldhagyma, paprika - paradicsom a reggelitek mellé, ha ( remélem ) látogatóba jöttök.

Jó hír 2012. évre, kiemelt turisztikai nagyberuházások között az egyik az Eurovelo 6 sz. kerékpárút magyarországi szakasza. Közöttük a Baja - Mohács útvonal része is, félúton érintve Dunafalvát.

Nektek meg öröm, a másik kiemelt beruházás: a Balatont kerülő bringaút befejezése!

Baráti üdvözlettel, berki tamás / b r e k i /

A füredi jégmadár

Ha valakit érdekel sikerült lefotóznom a füredi jégmadarat:

helyzetjelentés, vagy hejzetjelentés?

Kérem szépen ki tudja már ebben a vizivadparaszti világban? Meg amúgy sincsen itten jelentősége. Kicsit hazaugrottam egy éjszakára, este jöttem - aztán mék vissza. Bár igen zuhog az eső. Hazajöttem retketleníteni. Meg ágyneműt mosni, mivel vasárnap jő a Benyó unoka. A retek ebben az esetben nem valami kultúrnövény, konyhakertből - hanem az a kosz ami leázik rólam hosszú forróvizes fürdő, áztatás után. Annak ellenére hogy mindennap fürdök a Dunában, meg a kerti zuhanyozómat is használom naponta többször.

Nézem a kád vizét, oszt az jutott eszembe: ha erre röpülne egy nádi poszáta, és belejtene egy fenyőmagot a fürdővizembe, az ott meg kikelne, hát karácsonykor nem kéne fenyőfát venni csak szaloncukrot és feldíszíteni a füriszobát. Fürikarácsony, másnak úgy sincs ilyen.

Jelentem: kész a BUDI! Tegnap zártkörű üzempróba, sikeres. Jelenleg a faluban kizárólag nekem van led villanyvilágításos, műemléktéglával kirakott működő angol WC - m.

Százezer, mondom még egyszer, 100 ezer forintér, még kicsi föle is van. Ne tessék kérem csodálkodni, a bajai Tescoban kész kutyaólat láttam húszért!

Szóval mindenki nem normális aki építkezik, ilyen árak mellett, kétszázezres gyümölcsös teleken - százezres budi.

Maga az építés az egy rémálom. ( anyagi vonzatától függetlenül ) Kitermeltem másfél köbméter földet, olyan földből amiben szikrát vetett a csákány. 38 fokos hőségben.

Mondja a szomszéd: hüje ( ly ) városi, miért nem kelsz fel reggel ötkor és kezdel kubikolni. Mivel itt akkor kezdenek melózni az emberek, mennek ki a földekre. 11 felé meg szivárognak befele mert már döglesztő a hőség. Én meg akkor kezdek neki lapátolni.

Ja kérem a megszokás. Kelni, fél nyolckor, reggeli pipere - majd kávézás után villásreggeli. Ezt követően teázunk, majd kicsi szuszogás mert megártott a 3 tojás - tenyérnyi tokaszalonnával.

Amúgy fogytam kubiknak, kapának, csákánynak köszönhetően 9 kilót. Ezt csak úgy mondom, nem fölvágásból.

Szóval szuszi kicsinység, addigra összegyűlik 30 ember a szemközti orvosi rendelőben, van közönség - lehet menni málenkíj robotra. Tizenegykor.

Van is akkora becsületem, hogy néha arra jövök haza a Dunáról este hogy süteményt loptak az asztalomra. Vagy halászlevet gyufatésztával, esetleg csülkös fejtett bablevest szintén gyufatésztával. Itt gyufatésztát esznek gyufatésztával. Házit. ( nem ám csipetkét, akinek nem inge.... )

Máskor belsőségpörköltet, vadhúsból. Mivel szeretnek, jó kis melós proligyereknek tartanak, aki kicsit városi, kicsit hüje. Itt ezen a Szigeten kizárólag a munkának van becsülete. Két három diplomával, esetleg alkotó filmes múlttal, vagy luxus kocsival, itt nem megy senki semmire, attól nem esnek hasra - itt minden utcában van egy húszmilliós kombájn. Baj az, hogy most már belülről látom a falu életét: kasztok vannak. Nem annyira durva mint Indiában, de eléggé meghatározó - kinek hány hold földje van, vagy mennyit bérel még hozzá. Igaz ez összefügg azzal, a lustának semmije - a dolgosnak meg földje, tanyája, háza kettő, és munkagépekkel van telerakva az udvar. Így meg már érthető, a dolgosok és vagyonosok parasztgőgje. ( picike szociológia )

Na de térjünk vissza Budira. Elásom az egy köbméteres emésztő műanyag tartályt, bekötöm és elkezdem betemetni. Az meg mint a pillepalack, meglágyulva a negyvenfokos déli hőségtől - 15 lapát földtől összerogyott. Erre még beszakadt másik fél köbméter föld a gödörbe. Egyheti döglesztő munkám, tízezer forintom az ablakban.

Na mondom, itt a világvége: tekertem egy jó vastag hajókötelet a nyakamba, aztán megyek fölfelé az utcába. Kérdi a Mutter, hová mégy Kisgyerek?! Mesélem mi történt, megyek ki a határba, keresek egy jó erős fűzfaágat a gát oldalában, és fölakasztom magam.

Szegénykém elhitte, alig bírt visszatartani el ne emésszem magam. ( én meg dőltem a röhögéstől ) Így aztán átmentem a Ferihez, vettem két liter bort, hogy én most jól berúgok, belemászok abba a kurva gödörbe és egy szekercével darabokra hasogatom a tartályt hogy bírjam kivenni a föld alól.

Ott volt pár ismerős, összetrombitálták a fél falut hogy segítsenek. Megittuk a két liter bort, másnap hoztunk két kútgyűrűt, ástunk még hozzá másfél métert lefelé. Előtte kicsörlőztük a tartályt, az a hülye meg a napon visszaugrott a helyire. Aztán beemeltük a két kétszázötven kilós betongyűrűt. Az se ment simán, mindkétszer leszakadt a csörlő, a betongyűrűk meg zuhantak másfél, egy métert a kútgödörbe. Nem vagyunk mi kútásók, ez mindjárt az elejin kiderült.

De ez már egy másik történet.

Ha valakit nem érdekel a falusi történet, az dobja ki a levelet. Örömömet meg tessenek megérteni: másfél hónapig egy Tesco sátorban volt az illemhelyem, az meg olyan - mint ha bemásznál az ágyad alá négykézláb, és megpróbálnád ott felhúzni az alsógatyád. Már akinek van. Ki lehet kíváncsiságból próbálni.

Volt egy Hudini nevezetű ( mit tesz Isten, magyar származású ) szabadulóművész Amerikában. Összeláncolták 10 méter vaslánccal, meg jól lelakatolták. Aztán egy darukampón kilógatták a Niagara fölé, hogy izgalmasabb legyen, egy égő kötelet is közbe iktattak. Ha nem oldja ki magát 5 perc alatt, elég a kötél és lezuhan.

Hát valahogy ezt a fílinget élem át minden nap a Tesco sátorban.

Minden kedves Túratársat csókútatok! BREKI

Egy falusi nyaralás margójára

Csókulom, lassan vége a nyárnak és ettől én teljesen kompressziós lettem! Ha valaki netán nem tudná, a kompresszió az olyan mint a depresszió - csak sokkal súlyosabb betegség, nehezen gyógyítható és állítólag fertőző is. Kizárólag Bloody Maryvel ( vodka, paradicsomlé, Worcseszter szósz, citromlé, csipetnyi só és bors - sok jéggel ) lehet gyógyítani, sajnos kevés eredménnyel a statisztikák szerint.
Szóval a kompresszióm még súlyosbodott mikor hazarendeltek egy Duna tévés szabadtéri nótaműsor tévéfelvételei miatt, majd 180 kilométeres utazásom után, másnap lemondták a felkérést.
Na mindegy, ez se tudta elvenni a jó kedvemet, azért én az idén megdöntöttem a sátorban töltött éjszakák számát tekintve - a saját rekordomat. Kilencven nap, és még megyek vissza csomagolni és tábort bontani.
Igaz, kicsit belerokkantam a földön alvásba: recseg és ropog minden ízületem, a szutyok kínai felfújható vendégágynak köszönhetően.
Úgy hívják, Intex - amúgy ez Mao Ce tung titkos biológiai fegyvere. ( Mao mondta a halálos ágyán: fiaim, árasszátok el a földgolyót Intex matracokkal, aztán pár év múlva tűzzétek fel a szuronyokat a puskákra és rohanjátok le a világot. Ellenállás nélkül a tiétek lehet, addigra mindenki a reumatológusnál fog sorba állni, mankóval a hóna alatt )
Azért így is csodálatos nyár volt, bár a kedves barátok között voltak akik óvtak a falusi kalandozástól. A francnak költöm a pénzem ilyen hülyeségekre?!
Hogy majd nem fogad be a falu, meg hogy az ilyen öreg rocker maradjon már meg otthon a seggén.
Nos jelentem: három hónap alatt megettem a falut, az meg teljesen felfalt engem - egy egész életre.
Elfogadtak, megszokták a jelenlétemet, sátraimat és a hajóimat. Igaz még sokak tekintetében látom az értetlenséget, sátorban lakik hónapok óta, mikor otthon van lakása - ágya. Kicsit lököttnek tartanak emiatt, de ezzel együtt szeretnek.
Élvezem minden percét az ottlétnek, igaz volt négy nehéz napom mikor lerohantak a pesti egyetemista vendégek.
Az úgy olyan volt, mint a bubópestis a középkorban. Megjöttek, kicsomagolták a sátraikat meg a vízipipát. Aztán feküdtek, pipáltak, meg szemeteltek és megint pipáltak. Másnap fordított sorrendben ugyanezt.
Azért becsületükre legyen mondva, hazamenés előtt összeszedték a szétdobált sörös dobozokat, meg a szélfútta, napon büdösödő pvc tejeszacskókat.
Isten nem ver bottal, csak tejberizsával!
Utolsó nap, búcsúvacsora. Azt ígérték - pásztorlebbencs levest főznek, örültem mint a rosseb - akkor már két hónapja zacskósleves mérgezésem volt. Tekintettel arra, akkor voltam a munka dandárjában, háztartást vezetni nem igen volt idő.
A lebbencsből végül bográcsban főzött tejberizs ( népiesen rizsa ) lett, azzal kevesebb a meló. Kis lángon főzték éjfélig, le ne kozmáljon. Megvacsoráltak, előtte és utána vizipipáltak majd nyugovóra tértek. Látom ám, másnap délben a negyvenfokos hőségben ott penészedik a bográcsban a rizsa. Mondom, dobjátok ki, ne nekem kelljen sikálni a bográcsot mivel aznap hazamennek.
Nem, jött a válasz - előbb kóstolták - jó az még, megeszik indulás előtt.
Gondoltam tudják mit csinálnak, egyetemisták, a jövő nemzedéke, leendő diplomás értelmiségiek, ráadásul az egyik pasinak otthon a szülői házban az udvaron búbos kemencéje van, az meg már csak tudja mit csinál. A facebokon láttam hogy vendégül látja a barátit, biztos tud főzni, mit dumálok és bele? ( igaz később kiderült: pizzát sütött a vendégeknek, aki meg a búbosban, libazsíros - tejfölös - fokhagymás kenyérlángos helyett pizzát süt, az más aljasságokra is képes )
Szóval benyomták a rizsát, átmentek a komppal a túlpartra - majd felültek a a Harkány - Székesfehérvár buszra.
Mentek vagy két falunyit, aztán nyomták a vészcsengőt és rongyoltak be a kukoricásba. Sokér nem adtam volna, ha látom hogy letolt gatyával nyargalnak a mezőn, a busz ablakából a Harkányból hazatérő nyugdíjas nénik és bácsik meg röhögik a mutatványt!
Mottó: Apukának mindig igaza van!!
Elmentek, felsóhajtva mondom a Mamának, elmentek a pesti seggfejek. ( az is hozzátartozik még az igazsághoz, végül összeszoktunk, megszerettem őket, a csajszik puszival köszöntek el ) 83 éves Mutter, aki még nem ismerte a kifejezést, úgy megtetszett neki - ha felbosszantom - mindig mondja nekem: " nagy seggfej vagy te Kisgyerek "
Tanítom, növelem jó lélekkel a szókincsét - mivel igen kevert nyelven beszél. Munkács mellett egy kis faluban született, bár életében hatvan évig ki sem tette a lábát a falujából - volt már a történelem során magyar, csehszlovák, orosz, és ukrán állampolgár - majd áttelepült és most már végleg magyar lett.
Tanítom, ő meg tanít ukránul: " ubottya fojabál kreszníjnyányó " Szabad fordításban: izélt volna meg a keresztapád aki meghagyott mikor megszülettél. ( nem izét mondott )
Sokat teszünk az ukrán és magyar nyelvi sokszínűség megőrzéséért.
Becs. szó, tényleg piszok jó nyaram volt. Eveztem, bringáztam, a szabadban éltem, úsztam a Dunában. Csavarogtam a nemzeti parkokban, élveztem a falusi lét minden örömét.
Tényleg nem dicsekszem, de hitelem van a kocsmában és az ÁBC - ben, igaz soha nem veszem igénybe. Körmenetkor a templomban rám akarták bízni a baldachin egyik rúdját, kimentettem magam - azért ennyire nem nyomulok.
Azt mondja az egyik dolgos falusi: nem unatkozol? Hogy lehetne itt unatkozni, kimentem este tizenegykor a sátor elé felvenni a melegítő nacit. Aztán az éjszakában csak úgy leültem egy kerti székbe és feltekintettem a szurok fekete csillagos égre.
Csillagok milliárdjaival volt telehintve, mint ha gyémántporral szórták volna telis tele.
Megkerestem a Göncölt, a Nagy Medvét, az Esthajnal csillagot. Három órával később az éjszakai pára űzött be a sátorba, igazából nem tudom - a párás levegőtől vagy a könnyeimtől lett vizes a pólóm eleje? Gyerekkoromban láttam utoljára így, ilyen tisztán ragyogni a csillagokat, a városi fényszmog azt követően elfedte előlem ezt a gyönyörűséget.
Kérdem én, csordultig telt lélekkel lehet unatkozni?
Megyek a gáton Mohácsról hazajövet a bringával. Teli a hátizsák, lecsóalapanyagokkal. 16 kilométer oda, annyi vissza - összesen negyvenhárom. Szégyellje magát aki rutinból összeadja, és más jött ki neki. Az ilyen azt feltételezi hogy hazudós vagyok!
Idei gólyafi csipegeti a szöcskéket előttem a gát oldalában. Embert még nem látott, így bevárt egész közelről. Majd lustán arrébb ballagott és uzsonnázott tovább.
Gondoltam megkergetem a lustát, erre felröppent - én meg utána. Ötven centiről estem pofára a gáton, visszarántott a többkilós hátizsák.
Gólyafi, bukfencet vetett röptében a levegőben, úgy röhögte a látványt: kopasz, feketére égett szemüveges pasi - hason fekszik a porban, birkabogyók között és csapkod a kezével.
Jövő ősszel hátizsák nélkül újra próbálom, előtte az idei télben még gyúrok rá. Aztán megyek a gólyákkal, meg van velük dumálva. Hitetleneknek, útközben Gibraltárból küldök képeslapot.
Kérdem én, hogyan lehet itt unatkozni?
Abban a reményben búcsúzom, jövőre majd Ti is meglátogattok - meglátjátok, ez amit leírtam ez nem varázslat, nem mese, ez a valóság. Akik az idén voltak, már tudják, Ők már látták.
Teszek ide pár hangulatjavító képet, búcsúzóul.
Baráti szeretettel ölellek, minden kedves rokont - barátot és Túratársat! berki tomi

Minden jog fenntartva! [PappLászló(B)alatonfüred]

Megkutyulva: (Ez a 13. kevert fotó)