Amit tudni lehet a mohácsi sokac babgulyásról.

1. Visszatekintés a múltba: valamikor pár emberöltővel azelőtt, az akkor még földművelésből élő szegény sokacok kiballagtak hajnalban a kukorica földjükre, vitték magukkal a mázas babfőző köcsögöt, benne hideg kútvizzel, marék beáztatott babbal, maradék sózott füstölt hússal vagy szalonnával, pár szál répával és gyökérrel. Szépen összekészítve.

A föld szélén tüzet raktak, mellé tették a cserépedényt és elkezdtek kapálni. Majd amikor kihallott a faluból a déli harangszó, letették a kapát, és a parázsára égett tűz mellet addigra készen lett a szegényes étek, a forró bablaves.

2. Jelenlegi népszokás: szülők, déd és nagyszülők emlékének adózva évente egyszer a mohácsi sokacok leszármazottai családostul összegyűlnek a sokac utcában, a nemzetiségi közösségi házuk előtt. Augusztus első hétvégéjén. Jönnek a határon túlról a vendégek, unokatestvérek. Minden család hozza a régi, sokszor százéves, csorba, agyon drótozott kormos agyagedényt, benne a mai kor gasztronómiai kultúrájának, izlésvilágának megfelelő - családok titkos receptjei szerint bekészített hozzávalóval. Kicsi tüzeket raknak, és köré teszik a köcsögöket. Baráti, rokoni kissebb közösségeket alkotva főzni kezdenek. Aztán mivel az elkészítési idő igen hosszú - három óra mire forrni kezd a leves és még másfél mire elkészül - szomszédolásra indulnak. Kifürkészni, mit főz a másik - szomszéd pálinkáját kóstolni - meg igen meleg is van van a tüzek mellet - bort, sört inni. Míg az asszonyok vigyázzák a tüzet, pótolják az elforrott vizet, a férfiak addig a szomszédolásban rendesen ( közepesen rendesen ) pityókásak lesznek. Aztán délben muzsikaszó ( élő sokac népzene ) mellett jóízűen megeszik saját főztjüket. Sötétedésig kvaterkáznak. Rangos, de nem turista esemény mint a Busó. Saját szórakozásukra, öröműkre, a nemzetiségi összetartozásuk erősítésére, hagyományok őrzése okán csinálják.

3. Eszköz: Égetett agyagedény, kívül - belül mázas vagy csak belül mázas. általában 4 - 7 literesek. Jelenleg is korongozzák a mohácsi fazekasok, sajnos már más agyagból dolgoznak mint azelőtt. Prózai okai vannak, korábban az ilyen féloldali tűzterhelést kibiró edények agyagát itt Fejérben Csákváron bányászták, a mohácsiakat is innét látták el agyaggal. Erdő, bánya, stb. privatizáció okán - a csákvári bányagödrők már magántulajdonban vannak, beomlottak. A csákvári ( mohácsi ) fazekasok is külföldön vásárolják a nyers agyagot. Literenkénti 1000.- forintos áron a belül mázas, Mohácson - fazekasműhelyekben ma is megvásárolható. A mindkét oldalon mázas nagyságrendekkel drágább. Tipp: érdemes megvárni vásárló szándék esetén a Busót. Ezen a vásárral összekötött szombati napon, román cigány fazekasok hozzák át portékáikat a vásárra. Nemzedékeken átöröklődött fazekastudással, százéves bányagödrökben bányászott agyagból égetett egényeiket árulják. Mivel még nagy számban ma is vándorolnak a szomszéd országban, mázas agyagedényeikben ma is nyílt tűzön nap mint nap főznek - na ez a garancia a minőségre.

4. Recept: köcsög aljára az áztatott babot bekészíteni, tetjébe rakni a kockára vágott füstölt húst, ( füstölt csülök, oldalas, stb. ) annak a tetejébe meg a felkockázott vöröshagymát. Hosszúra vágott répát, gyökeret. Izlés szerint erős csövespaprikát. Fél paradicsomot. ( a paradicsomtól nem reped ki a bab héja ) Fűszerezni, 1 babérlevéllel, csokor petrezselyemmel, pirosarannyal. Felengedni a szűkülő köcsög nyakáig vízzel. Elkészülte előtti utolsó percekben tárkonnyal még fűszerezni. ( tárkonnyal óvatosan a markáns íze miatt ) Színe miatt, ha kell, a forrás utáni percekben mikor már a zsiradék kioldódott a húsból, csipet pirospaprikával lehet szinesíteni. Ha kell még sózni, ( vegeta ) nem valószínű mert a hús és a pirosarany is eleve sós. Bár Mohácson hagyománytiszteletből nem csinálják, de csipetkével vagy gyufatésztával lehet gazdagítani a levest. Esetleg fokhagymás rántással besüríteni. Izlés dolga.

Maga az edény alkalmas sütőben káposztás és más ételek elkészítésére is. Esteleg gázon, vastag hőelosztó alátéttel használni, de az már nem az igazi.

Kezit csókulom, jó étvágyat kívánok! b r e k i